2016. december 28., szerda

Vörös betűkkel

Muszáj először a borítóról írnom! Ez valami elképesztően csodaszép, és mivel a hátsó fülön kicsiben látni a többit, így kijelenthetem: gyönyörűen fognak kinézni a kötetek egymás mellett a polcomon. Már csak az a kérdés, hol bujkál a folytatás?
Maga a történet nehezen indult be, legalábbis számomra, de az utolsó 150 oldalt már olyan kapkodva olvastam el, mintha nem tudnék tovább létezni nélküle. Felkeltette az érdeklődésemet, és megteremtette az alapot ahhoz, hogy úgy érezzem, el kell olvasnom a teljes sorozatot.
Rájöttem, hogy Anne Bishop így tud varázsolni. Először éppen csak felszít egy kis szikrát, aztán olyan tüzet lobbant, hogy az mindent felperzsel, és égető vágyat hagy maga után arra, hogy el akarjuk olvasni minden leírt sorát, amit ő bocsát ki a tollából.
Az is aranyos volt, jó érzés tapasztalni, hogy Anne is maga rajzol térképet a történetéhez, ami nem a legprofibb, de felvállalja. Én is szoktam ilyen eszközökhöz folyamodni, mert már a képzőművészettől olyan távol állok, hogy a világon nincs akkora távolság, de néha előbb van kedvem ceruzát ragadva skiccelni, mint billentyűzettel esni a dolognak.
Körülbelül a regény felélnél jöttem rá, hogy miért Vörös betűkkel a cím, de ezt a poént most nem fogom lelőni, mert akkor nem lesz olyan mennyei érzés rájönni nektek, mint amilyen nekem volt. Ettől soha nem fosztanálak meg titeket.
Nagy valószínűséggel ebben az évben ez az utolsó recenzió a blogon, tehát ezúton is sikerekben gazdag boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak! És köszönöm ismételten a lehetőséget a Twister Media kiadónak.
Fülszöveg: Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.


Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.

2016. december 23., péntek

Árnyékkirálynő

Az Árnyékkirálynő előtt az Arctalan szerelmet olvastam, így egy kicsit  éles váltás volt a kettő között, és az elején a most tárgyalt könyvet kicsit gyengébbnek is éreztem. Belecsöppentem egy mesébe, aztán meg hirtelen egy másikba, ahol sárkányok, ogrék, meg egyéb ilyen még a boszorkánynál is hihetetlenebb lények rohangáltak, és nem tudtam, mire fel. Hosszú idő kellett ahhoz is, hogy rájöjjek, melyik mesének az újramondásáról van szó, és a fél könyv csak a mese alapkonfliktusát fejtette ki, a Draconi néppel megspékelve (akik nekem még mindig az oroszok, a név miatt nem tudok elvonatkoztatni).

Aztán beindult a cselekmény, megint beleszerettem a vadászba, éljen Kolvanismir (azt hiszem így írja a nevét, de szerintem gyerekként, mire megtanulta leírni, inkább rohanta, akarom mondani repülte volna körbe hatszázszor a birodalmukat).

Először csak nagyon sajnáltam őket, hogy [SPOILER!] az ogrék miatt meghalt a családjuk, és egymásra utalva maradtak [SPOILER!], majd a végtelen harcok során drukkoltam ezerrel, hogy győzzék le végre Irinát. És… nem mondom el, hogy sikerült-e, olvassátok el!

Mindenesetre Kol nagyon erős, imádom, de, hogy az írónő egy ilyen talánnyal be tudta fejezni, hogy dúl a szerelem, aztán széjjel őket, aztán találkoznak, koronázás, és nincs eljegyzés?! Hát nagyon gyorsan jelenjen meg a folytatás, mert annak ellenére, hogy az első 100 oldal nem volt annyira szájízem szerinti, mert elszoktam a tündérmeséktől, a továbbiakban mind a húsz körmöm lerágtam izgalmamban.

Jaj, meg még meg kell említenem Sashát! Tudom, hogy sokaknak ez az egymás fejébe mászós dolog kicsit Alkonyatosként hathat, de ez ne rettentsen el senkit! De mielőtt elkezdenétek olvasni a könyvet, döntsétek el: Egér, vagy nyúl?

Köszönöm a Twister Media kiadónak, hogy olvashattam, és a kiadó minden munkatársának, valamint nektek is, kedves olvasóim, örömökben, Karácsonyi csodákban gazdag ünnepeket kívánok!

Fülszöveg: Tükröm, ​​tükröm, mondd meg nékem: ki uralja e vidéket?

Lorelai Diederich szökevény koronahercegnőnek egyetlen célja van: megölni a gonosz királynét, aki magához ragadta a hatalmat, elfoglalta Ravenspire trónját, és megölte a hercegnő apját. Ehhez Lorelai kénytelen a varázslat fegyverét bevetni, amivel azonban Irina királyné is élhet. A hercegnőnek erősebbnek, gyorsabbnak és kitartóbbnak kell lennie Irinánál, akihez fogható veszélyes varázslót még nem látott Ravenspire.
A szomszédos királyság, Eldr földjén Kol herceg apját és bátyját megölik az országot lerohanó, varázserővel irányított ogrék, így hirtelen a másodszülött herceg felelősségévé válik megvédeni az országot. Ehhez Kolnak varázserőre van szüksége. Ezt csak úgy szerezheti meg, ha egyezséget köt Ravenspire uralkodójával. Irina azt kéri tőle, hogy segítségéért cserébe vigye el neki Lorelai szívét.

A hercegnő azonban egyáltalán nem olyan, mint amilyennek Kol gondolta. Gyönyörű, megzabolázhatatlan és megállíthatatlan. A sötét varázslat ellenére Lorelai vonzódik a zaklatott ifjú királyhoz. Azért küzd, hogy mindig egy lépéssel a sárkányszívű vadász király előtt járjon, akit a kelleténél sokkal jobban kedvel. Mindent megtesz, hogy legyőzze a gonosz királynét. Irina azonban nem adja fel harc nélkül, és végső lépésének következménye az is lehet, hogy a hercegnő elveszti utolsó megmaradt vesztenivalóját.

2016. december 12., hétfő

Arctalan szerelem

A címről: Őszintén bevallva nekem sokkalta jobban tetszik az eredeti cím, mint a magyar, lásd: Arctalan szerelem – Making Faces, de azt is meg kell mondanom, hogy jobb fordítást magam sem tudnék kreálni. Szóval, meg kell adnom azt az 5/4-et.

Már az elején beszippantott az egész, mert a kezdetektől emlegette a görög mitológiát, ami aztán a két kedvenc srácomnak köszönhetően az egész művön végigvonult. Engem pedig köztudott, hogy mindennel le lehet venni a lábamról nyár óta, ami görög. Ez mindenképp +1 pont.

Igazából nagyon szeretnék okosakat mondani, de csupán öt perce tettem le a könyvet, és csak sóhajtozni tudok, hogy „ó, én Istenem!” meg „életem könyve!” és hasonlók. Erős késztetést éreztem arra, hogy valaki másnak is a kezébe adjam. Tulajdonképpen, hogy mindenkinek a kezébe adjam, aki a környezetemben él és lélegzik. Ezt a történetet mindenkinek el kell olvasnia, még akkor is, ha azt érzi, hogy miután én itt mindent végig spoilereztem, már nincs is sok értelme. Figyeljetek most jól rám: de igen, van!

Ebben a regényben minden benne van. A szerelem, a barátság, a teljes odaadás, a veszteség, a fájdalom, a boldogság, az emlékezet, a soha el nem feledés. Itt idézném a Dr. Herz musicalt: „Csak az nem halhatatlan, ki elfeledhető.” És a kerekes székes srácot senki, soha nem fogja elfeledni. De Herkulest sem. Drágáim, én mindig emlékezni fogok rátok!

Tele van olyan gesztusokkal a regény, amiket mindenkinek meg kellene tanulnia. Csodás, ahogy a fikció a valósággal fűszerezve van.

És, tudjátok még, mi a rendkívül elképesztő? Hogy Amy Harmon úgy tud hazudni, hogy azt csak elhinni lehet. Ez mindenkép 10/10-es, meg ezermillió nem tudom mennyi végtelen százalékos.

De fenébe a pontozással, már magam is belekavarodtam. Ez a könyv nem csak egy misét ér meg, hanem százat, ezret! Mindenkinek el kell olvasnia, kötelezővé kellene tenni az iskolákban, és aztán hosszasan beszélgetni róla. Vegyétek a kezetekbe és merüljetek el benne! Azt nem tudom garantálni, hogy a szemetek végig száraz marad. Lehet, hogy úgy fogjátok keresztülsírni magatokat a regényen. A Making Faces legyen veletek, kedves olvasóim.

Számomra ma új kedvenc született.

Fülszöveg: Ambrose ​​Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé.


Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is.

2016. december 8., csütörtök

Trollfoci

Ezt a könyvet most nem tudom olyan szépen felépítve értékelni, mint az előzőt, mert szintén olyan, ahol nehéz lenne cselekményt, karaktereket emlegetni. Egy biztos: én még soha az életben ennyit nem foglalkoztam a focival, mint az elmúlt három nap, és szerintem nem is fogok. Még most nyáron az EB volt olyan, amikor hasonló zajlott, de hogy kicsivel több, mint 300 oldalt is olvassak róla, ilyen még nem fordult elő.

 Talán most sem a fociról olvastam ennyit, hanem pár srácról, meg a stílusukról, a hobbijukról, a weben és később egyéb közegekben befutott karrierjükről, a választottjaikról, a különleges fociszeretetükről, kedves történeteikről, stb.

 Volt, ahol csak olvastam, néha fogtam a fejem, valamikor meg én is jókat nevettem, és csodálkoztam, hogy nekik tényleg sikerült oda eljutniuk, ahol jelen pillanat járnak, és csak imádkoztam magamban, mert tudom, hogy nekem szinte, és ezt nagy valószínűséggel kijelenthetem, sosem lesz 400000 követőm, maximum ennyi klikk a blogomon, de még arra is várni kell, pár tíz (húsz-harminc, na, jó annyira azért nem vészes a helyzet) évet.

 Klassz az, amit ezek a srácok művelnek. Egy önálló stílust alkottak, életfelfogást, vagy nem is tudom mit. A „megmondó emberekkel” ellenben nekem az a véleményem, hogy kicsit sem baj az, hogy közösségvélemény formáló hatalom van ennek a pár srácnak a kezében.

 A borító is szuper lett, maga a kivitelezés is, szóval gratuláció, és szintén köszönöm a lehetőséget, a kötetet, hogy olvashattam, a Twister Media kiadónak! Megyek, és nyomok egy like-ot a trollfoci oldalára. Tegyétek ezt ti is.


Fülszöveg: „Szánalmasak vagytok ti a TrollFocinál! Fikázni könnyű, de csináljátok utánuk!" „Kis köcsögök vagytok, ha mektalálak titeket akor szét fogom vágni a beleiteket" „hagyátok békén a messit ő a király. Roonáldot fikázátok ö egy köcsög" „kik vagytok tik szánalmas bohocok. CR7 cipöjét sem köthetitek be verébg*cik…" „szar, minden szar de a rekop a legnagyobb szar" „miért bújtok maszkok mögé? Onnan vagytok pen – gék, meg a laptop mögül. Szánalmas kis f*sszopók vagytok, igazi kis 16 éves ragyás g*cik akik még p*nát sem láttak wifi nélkül"

2016. december 1., csütörtök

A drog árnyékában

Első benyomások
Cím Még nem sokat olvastam könyvet ebben a témában, de ha már adódott rá alkalom, gondoltam, teszek egy próbát.  A cím egyszerű, kifejező, lényegre törő, nem kertel, inkább sokat sejtet. 5/5
Borító Bevallom őszintén, azonnal beszippantott. Igaz, hogy egyszerű, de az árnyékolt betűkkel szedett cím, és a kissé szemcsés háttéren, ahogy mutat, mindenképp felhívja magára az olvasó figyelmét. Ez fogott meg a könyvben a legjobban, mielőtt még nem olvastam. 5/5
Utólagos vélemény
Tartalom
Cselekmény A kötet nem egyetlen összefüggő történetet mondd el, hanem inkább epizódokból áll. (Aki nem szereti a spoilereket, az bánjon óvatosan a következőkben kapott információkkal.) Minden fejezet egy-egy titkos bevetést ír le, amit a narkoterrorizmus elleni harcban hajtottak végre. Edward Follis, a DEA különleges ügynöke meséli el ezeket, egészen onnantól kezdve, hogy egy bizonyos Négyes Csoportnak dolgozott, végül a SES-ig, ami, mint  a könyvből megtudhatjuk: szinte az elérhető legmagasabb beosztást jelenti.
 Őszintén megvallva, nem jegyeztem meg, hogy a mozaikszavak mit jelentenek, mert többnyire az angol kifejezések összevont megfelelői, de a végére kicsit kiművelődtem belőlük, legalábbis annyira, hogy a főbb szervek milyen feladatokat látnak el.
 Néhol tényszerű volt, néhol izgalmas. Kell egy bizonyos lelki jelenlét és szellemi erőnlét ahhoz, hogy valaki eredményesen és gördülékenyen olvassa el ezt a könyvet. Én többször is félretettem, és ki is csúsztam a magamnak szabott határidő keretei közül. Mentségemre szóljon, hogy először olvastam ilyen könyvet.
 Néha már olyan fáradt voltam hajnaltájban, amikor a kezembe került, hogy törvény helyett növényt olvastam. Mondjuk, mind a kettőnek köze van a témához, de azért nagyon nem mindegy. Ilyenkor általában 2-3 oldal után feladtam.
 Nem a legkönnyebb olvasmány, de érdemes időt szakítani rá.
5/4
Megjelenő alakok Ezt a szempontot is nehéz megvizsgálni ennél a kötetnél, de mint mondani szokták, ha már lúd, legyen kövér. Semmit nem adnak ingyen.
 Két oldal van benne, a DEA-s és egyéb különleges ügynökök képviselik a jó oldalt, valamint a rettegett drogbárók és dílerek a „sötét oldalt”. De nem mindig ilyen egyszerű, hiszen onnantól kezdve, hogy megkímélik egy bűnöző életét, az könnyen informátorrá válhat, amolyan páli fordulat ez, és segíti a jókat.
 Látszik, hogy a könyv a rideg valóságról szól, a tanulságát ismételve kijelentem: semmi sem fehér és fekete. És sokszor a köztes árnyalatok jelentik a legtöbbet.
5/4
Összegzés Mindenkinek ajánlom elolvasásra, mert meg kell ismerni ezt a világot is ahhoz, hogy tisztában legyünk a ránk leső veszélyekkel. Mert bizonyára egyre jobban az eszünkbe kell vésnünk, hogy nincsenek egyedül. Egyre többen lesznek, sajnos.
 Köszönöm a példányt a Twister Media kiadónak. Megtiszteltetés volt olvasni és írni róla!
20/18
Fülszöveg Egy ​​számos kitüntetést magáénak mondható DEA-ügynök visszaemlékezése hihetetlen beépített ügynöki karrierjére, felfedve a kábítószer-csempészet és a terrorizmus ijesztő összefonódásait.

Pontosan mi az a beépített munka? Rendőri szemszögből a beépülés a terhelő vallomások kicsalásának sötét művészete. Személyes és pszichológiai szempontból: elnyerni valaki bizalmát – azután manipulálni ezt a bizalmat. Egyszerűen fogalmazva: sakkjátszma a rosszal. Rávenni, hogy úgy lépjen, ahogy te szeretnéd – de anélkül, hogy ő tudna erről.Edward Follis tökélyre fejlesz-tette ezt a sakkjátszmát – A drog árnyékában – a DEA kötelékében töltött huszonhét éve alatt. Kokaint vásárolt egy piros Corvette-et hajtva, több millió dolláros üzletekről tárgyalt sugárhajtású magángépek fedélzetén, és színlelt kapcsolatokat alakított ki olyan emberekkel, akik nemcsak nemzetközi drogkereskedők, de bizonyos esetekben az al-Kaida, a Hezbollah, a Ha-mász, a Shan United Army vagy a mexikói kartellszövetség magas rangú tagjai voltak.


Follis öt kontinensen átívelő, a legádázabb drogbárókról és terrorista hálózatokról szóló visszaemlékezése olyan, mint egy krimi. Mégis, minden szava igaz, minden történetét dokumentálták. A narkoterrorizmus és a terrorista szervezetek együttműködéséről szóló, első és egyetlen bennfentes elbeszélés, A drog árnyékában mérföldkőnek számít, ami oldalról oldalra le fogja nyűgözni.

In-dia-dal

~~~~~ RECENZIÓ ~~~~~ Ekkor olvastam : 2019. március 19., 11:19 → 2019. március 29., 17:26 Fülszöveg:   Földes Flóra a kétgyermeke...