2017. december 17., vasárnap

Interjú Gombos Tündével

Ez alkalommal is egy nagyon különleges szerzővel készítettem interjút, aki az Álomgyár kiadó gondozásában jelenteti meg jobbnál jobb regényeit. A Szerelemtánc c. regényével lépett először a nyilvánosság elé, idén pedig egy merőben más alkotással dobogtatta meg az olvasói szívét. Fogadjátok szeretettel Gombos Tündét!

Marosi Katalin: Mesélj magadról! Mi motivált arra, hogy írni kezdj?
Gombos Tünde: Mindig is fikciók keringtek a fejemben, megállás nélkül ezeken fantáziáltam. Mégsem jutott eszembe nagyon sokáig, hogy ezeket le is írhatnám. Egyszerűen csak együtt éltem velük és dédelgettem őket magamban. Ahogy egyre csak gyűltek, mind nehezebbé vált kordában tartani őket, napról napra erősebben kikívánkoztak belőlem. Aztán egy borzongató augusztusi délutánon villámcsapásszerűen érkezett meg Harcos Dávid története, ami akkora hatást gyakorolt rám, hogy azonnal maga mögé utasította az összes várakozó társát, rögtön tudtam, hogy ezt a csodát, ami bennem lezajlott, mindenképpen meg szeretném osztani másokkal. Így el is kezdtem megírni a Szerelemtáncot.  

MK: Mit kell tudni a munkásságodról? Melyik könyvedet miért ajánlanád az olvasóknak?
GT: A könyveim Magyarországon játszódnak és köztünk élő emberekről szólnak. Nevezhetném a szereplőimet hétköznapinak is, de nem a szó negatív értelmében. Ők a maguk egyszerű és emberi módján mind különlegesek. Ahogyan vágyakoznak, félnek, titkolják a gyengeségeiket, próbálják a jobbik arcukat mutatni, boldogok vagy éppen boldogtalanok, pontosan olyanok, mint mi magunk. Az olvasó magára ismer, és azonosul valamelyik karakterrel, vele együtt érez és gondolkodik. Vagy éppen vele együtt, időnként rajta, nevet, mert az emberi gyarlóságnál nincsen viccesebb!
A Szerelemtánc és a Pataki Emma naplója is szép emberi történet. Bár nagyon másképpen, de mindkettő egy-egy nehéz helyzetbe került fiatal életébe enged bepillantást, hol meghatva, hol megmosolyogtatva az olvasót. A Pataki Emma naplója még épp csak kijött a nyomdából, arról egyelőre kevés visszajelzés érkezett, de nagy örömömre azokban bőven előfordul a „csodálatos”, a „letehetetlen” és a „katartikus” jelző, a Szerelemtáncról viszont már megszámlálhatatlanul sokszor mondták az olvasók, hogy rengeteg szeretetet adott nekik a könyv.

MK: Ki a kedvenc szereplőd a regényeidből? Miért pont ő?
GT: Nem tudnék választani a Szerelemtánc Dávidja és Lilienje között, hiszen annyira egybefonódik a sorsuk a regényben, hogy ők egymás nélkül nem létezhetnének. Mindketten nagyon szimpatikusak, ugyanis jó emberek. Dávid bőrébe bújva írtam a történetet, a magaménak éreztem minden gondolatát, tépelődését, fájdalmát és reményét, úgyhogy adná magát, hogy ő legyen a kedvencem. Igen ám, de Lilient (meg tulajdonképpen az egész regényt) egy hozzám igen közel álló lány ihlette, ezért őt ugyanannyira a szívembe zártam, mint Dávidot.
A Pataki Emma naplójából is nehéz volna egyetlen kedvencet megneveznem. Emma életében merültem a legmélyebbre, fél éven keresztül vele keltem és feküdtem. Mondhatnám, egyek voltunk mi hat hónapon át. Nagyon megkedveltem őt ez idő alatt. Viszont ott van a történetben Pici, Emma egyik barátja, aki még csak nem is a férfi főszereplő, de annyira kedves mackó, a maga esetlen bájával, végtelen szeretetével, utánozhatatlan egyéniségével és ellenállhatatlan humorával, hogy nem lehet nem imádni!

MK: Most jelent meg egy új regényed, Pataki Emma naplója címmel, ami első ránézésre merőben más, mint a Szerelemtánc volt. Tényleg nagyon különböznek? Ha igen, miben? Milyen érzés volt megírni őket?
GT: Tényleg nagyon különbözik a két könyv, amiben erős szándékosság van, ugyanis nem szeretnék klónokat gyártani. Nem akarok az olvasók agyára menni azzal, hogy önmagam ismételgetem. A Szerelemtánc egy végtelenül magányos srác boldogságkeresésének és saját mássága elfogadásának kissé szomorkás, melankolikus, szívet facsaró és melengető története. Mivel ez a srác egy fordító, tehát a szavai választékosságából él, a gyönyörű nyelvezettel megírt szöveg nem hangzik idegenül a szájából. Valószínűleg éppen a kivitelezés szépsége miatt kapta meg a Szerelemtánc a Margó-díj jelölést. Pataki Emma viszont egy tizenöt éves kamaszlány, aki a naplójában leplezetlen őszinteséggel örökíti meg minden gondolatát és érzését, élete minden történését, természetesen a kamaszok által használt, többnyire nem finomkodó és kicsit sem irodalmi jelzőkkel tarkítva. És akkor még nem is említettem Emma apukáját, aki meg sokszor kifejezetten durva és trágár a lányával. Szóval a Pataki Emma naplója egy meglehetősen életszagú regény, amiből azonban szintén nem hiányzik a rengeteg érzelem, a szívhez szólás és a katarzis.
Megírni mindkét könyvemet imádtam, nagyszerű idő- és lélekutazás volt számomra először Dávid, majd Emma sorsába belecsöppenni, és hónapokon keresztül az ő életüket élni.  

MK: Mikor várható folytatása bármelyiknek, ha várható? Mi a terved 2018-ra?
GT: Bár mindkét regény folytatható lenne, és el is játszottam már gondolatban a cselekmények továbbszövésével, de 2018-ra nem ezt tervezem. Évek óta várakoznak már a fejemben az egyre türelmetlenebbé váló és papírra áhítozó történetek, ezek közül szeretnék egyet kiválasztani és kéziratba, illetve könyvbe önteni.

MK: Nem egyszerű elindulni, és végighaladni egy írói pályán. Te milyen tanácsot tudsz adni a kezdő íróknak? És magad miképp emlékszel vissza az első tollvonásokra?
GT: Még én is eléggé kezdő vagyok, nem is írónak, hanem írópalántának titulálom magam, úgyhogy mértékletesen osztogatnám tanácsokat. Amit biztosan elmondhatok, az az, hogy megszállottság, rengeteg munka, kitartás, bátorság és lélekig érő őszinteség feltétlenül szükséges.

MK: Köszönöm az interjút!
GT: Én köszönöm!

2017. december 10., vasárnap

Interjú Tóth-Bertók Eszterrel

Ma egy nagyon különleges regény szerzőjével hoztam nektek egy interjút. Az Amolyan lépcsőházi, szerelmes könnyed stílusban íródott olvasmány, ám mindezek mellett komoly mondanivalója is van. Mindenkinek szívből ajánlom. Fogadjátok szeretettel az interjú-vasárnap vendégeként Tóth-Bertók Esztert!

A szerzői fotót készítette: Zergi Borbála


Marosi Katalin: Mesélj magadról! Mi motivált arra, hogy írni kezdj?
Tóth-Bertók Eszter: Nagyon sokáig hivatásos néptáncos szerettem volna lenni, eszembe se jutott az írás. Végül aztán a Pécsi Tudományegyetemre jelentkeztem, film szakra, ahol muszáj volt írni. Eleinte csak megírtam, amit kellett, később viszont rájöttem, hogy szeretek írni. Ezért kritika szakirányra mentem, hogy egyszer majd filmkritikus lehessek. Mikor már Pesten éltem, jelentkeztem egy szépíró kurzusra, amelynek köszönhetően megtapasztaltam, milyen megteremteni egy elképzelt világot elképzelt karakterekkel, s hogy esik életre kelteni őket. Felszabadító érzés volt, és ez azóta is jelen van az életemben. Amit nem mondanék ki, azt leírhatom. Amilyen nem vagyok, vagy nem akarok lenni, olyanná tehetek valaki mást, s amit úgy hiszem, nem fogok megélni, azt megélheti helyettem egy általam megírt karakter.

MK: Mit kell tudni az Amolyan lépcsőházi, szerelmes c. regényedről?
TBE: A regény középpontjában a szerelem áll, ugyanakkor nem mondanám, hogy ez egy kimondottan romantikus történet. Ugyanis nemcsak a szerelemről akartam mesélni benne; épp ezért lett amolyan szerelmes. A cselekmény kiindulópontja és legfontosabb helyszíne egy lépcsőház, ahol számos különböző ember lakik. Mindegyikük máshogy él, más keresztet cipel – ebbe is szerettem volna bepillantást nyújtani, közben azonban a főhőseimre koncentráltam, akik épp e lépcsőházban ismerik meg egymást, s itt is szeretnek egymásba. A szerelmük szinte az első pillanattól halálra van ítélve, ők mégis szeretik egymást. Így vagy úgy, de örökre.
Mikor megfogalmazódott bennem a regény ötlete, azon gondolkoztam, milyen sokféle lehet az örök szerelem, s eldöntöttem, ennek egyik verzióját mutatom be – úgy, ahogyan én elképzelem.

MK: Ki a kedvenc szereplőd az Amolyan lépcsőházi, szerelmes-ből? Miért pont ő?
TBE: Ákos, vagyis az egyik főhősöm. Ő egy fiatal, kábítószerfüggő férfi, aki egész élete során függésben van valamitől/valakitől. Mikor megtudja, hogy a szülei örökbe fogadták, összeomlik körülötte a világ, erre azonban ő maga is rásegít. Egy nap aztán találkozik egy lánnyal, Gerdával, s belekapaszkodik, ami teljesen érthető. A vele való kapcsolatából ismerhetjük meg igazán a személyiségét, valamint abból, hogyan küzd azon dolgok ellen, amik ellen egyedül, segítség nélkül talán nem is lehet. Ákos különös karakter, akit egyszerre lehet elfogadni és elítélni, de érdekes módon én őt szeretem a legjobban ebben a könyvben.

MK: Milyen érzés volt ezt a regényt megírni? Milyen hatással volt a folyamat rád, illetve a környezetedre?
TBE: Különleges élmény volt, hiszen korábban sokkal rövidebb terjedelmű írások kerültek ki a kezeim közül, ez a történet azonban vitt magával. Nem hagyott aludni, enni, inni – csak írtam és írtam, mígnem egyszer véget ért. Ez volt a legfurcsább érzés, hiszen még nem tapasztaltam. Annyira megszoktam a világot, amit teremtettem, hogy nehéz volt visszazökkenni a valóságba. Aztán mikor ez visszazökkenés megtörtént, jött a következő lépcsőfok: odaadtam a kiadónak és az olvasóknak, remélve, hogy szeretik majd. S még ma is azt remélem, hogy vannak, akik szeretik, mert ez már nem (csak) az én történetem, hanem azoké (is), akik olvassák.
Hogy milyen hatással volt a folyamat a környezetemre? Mindenki roppant türelmes volt. Édesapám lelkesen olvasta az újabb fejezeteket, a párom pedig minden egyes sort végighallgatott, mert úgy javítottam az írást, hogy közben hangosan felolvastam neki. Szóval azt hiszem, nemcsak én éltem több mint egy évig ebben a történetben, hanem a közvetlen környezetem is.

MK: Nem egyszerű elindulni, és végighaladni egy írói pályán. Te milyen tanácsot tudsz adni a kezdő íróknak? És magad miképp emlékszel vissza az első tollvonásokra?
TBE: Nem igazán tudok tanáccsal szolgálni, hiszen én magam is kezdő vagyok, aki szomjazza a tanácsokat. Talán csak azt a közhelyet tudom mondani, hogy nem szabad feladni. Rövid ideig ugyan, de egész más munkám volt, mint amilyet az egyetem befejezése után elképzeltem magamnak, de sosem hittem el, hogy nem leszek egyszer újságíró. A munkából hazaérve minden nap leültem és írtam, legjobb tudásom szerint, az pedig, hogy nem adtam fel egy percre sem, meghozta a gyümölcsét. De persze mindig van újabb cél, újabb kihívás, úgyhogy a munka és a kitartás örök. S ha ez a kettő megvan, nagy baj már nem lehet.

MK: Köszönöm az interjút!

2017. december 8., péntek

Interjú Cserjési Petrával

Bár eléggé megkésve, de hozom a "múlt vasárnapi interjút". (Sajnos nagyon megcsúsztam, mert rengeteg mindent kellene csinálnom egyszerre, ehhez az is kevés lenne, ha a nap 48 órából állna, és ezért elnézést kérek.)
Egy olyan írónőt mutatok be nektek, akinek első regénye az Álomgyárnál jelent meg, Halott barátnők címmel, ám ennek folytatása már ingyenesen letölthető az írónő oldaláról, innen: http://drcserjesipetra.com/letoltesek/
Az első részt itt szerezhetitek be: https://bookline.hu/product/home.action?_v=Dr_Cserjesi_Petra_Halott_baratnok_Mit_tehet_egy_nyomozo_ha_meggyilkoljak_a_legjobb_baratait_&id=289012&type=22
Ez pedig az én ajánlóm az első részről: http://olvassvelemolvassunkegyutt.blogspot.hu/2017/03/halott-baratnok.html

Marosi Katalin: Mesélj magadról!
Talán meglepő, de nem nagyon szeretek magamról beszélni. Röviden nagyon nehéz összefoglalni mindazt, amit egy emberről – rólam – tudni érdemes. Ami esetleg érdekes lehet az az, hogy a legtöbb olyan emberrel szemben, akinek megjelent már egy vagy kettő, esetleg több könyve is, én nagyjából három évvel ezelőttig nem gondoltam volna, hogy valaha író válhat belőlem.

MK: Mi motivált arra, hogy írni kezdj?
Mindig is kavarogtak történetek a fejemben, de nem volt bennem a késztetés azokat átadni másoknak, csak a magam szórakoztatására találtam ki mindenfélét. Aztán hirtelen ez megváltozott és szerettem volna, ha nem csak én ismerem az általam elképzelt szereplők életét és a történeteiket. Korábban jóval kevesbb időm és lehetőségem volt olvasni, talán a rengeteg könyvvel, amit az elmúlt években olvastam, kialakult bennem az igény, hogy megismertessem a képzeletem szüleményeit az olvasókkal.

MK: Mi alapján választasz témát?
A fikció és azon belül a krimi mindig is közel állt hozzám, így nem volt kérdés, hogy az első könyveim krimi témájúak lesznek. Jelenleg dolgozom egy nem krimi műfajú kéziraton, azt a munkahelyeimen tapasztalt élmények ihlették. A környezet, a főhősök, a helyszínek és az események mind azt tükrözik vissza, ahogyan én és a hozzám legközelebb állók látják a világot. Ha valami nagyon foglalkoztat, azt leírom.

MK: Ki a kedvenc szereplőd a saját regényeidből? Miért pont ő?
Most éppen Bömbi. De, ez folyton változik. Számomra az a jó könyv, ahol a karakterek fejlődnek, időnként hátrapillantva, a múltukból tanulva haladnak előre. Néha a jó utat választják, néha a rosszat. Valamikor én választok helyettük, de a legtöbbször olyan, mintha valaki fogná a kezemet és eldöntené helyettem, hogy bizonyos szereplők mit csináljanak. Ilyenkor én is kíváncsian várom, milyen emberré válnak, előfordulhat, hogy aki korábban szimpatikusnak tűnt, egy idő után már nem az.

MK: Ha már a regényeidnél tartunk, szabad esetleg megtudnunk, hogy végül miért nem az Álomgyár kiadó gondozásában jelent meg a Halott barátnők folytatása, hanem inkább az interneten lett elérhető?
Ennek két oka van, az egyik tisztán anyagi, míg a másik inkább érzelmi.A könyvkiadásnak sajnos rengeteg költsége van, amit az író megelőlegez és a könyveladások során vagy visszakapja, vagy nem. Egy kevésbé ismert író esetében, mint amilyen én is vagyok, a kiadások és a bevétel köszönőviszonyban sincsenek egymással. Az első könyvem kiadási költségeire évekig spóroltam, sajnos a másodikra már nem jutott elég. Az anyagi lehetőségeimtől függetlenül, szerettem volna, ha az olvasók, különösen azok, akik végigizgulták az első részt és már alig várták, hogy választ kaphassanak a megválaszolatlan kérdésekre, minél előbb megismerhessék a történet folytatását. Szerencsére, a mai világban gyakorlatilag nulla anyagi ráfordítás mellett az internet lehetőséget ad erre, aminek nagyon örülök.

MK: Mit javasolsz a kezdő íróknak? Neked miképp zajlott az első időszak?
A második könyvem után, nem nagyon merek még jótanácsokat osztogatni, csak arról tudok nyilatkozni, amit én átéltem. Mindenféleképpen jó ötlet volt először egy független féllel átolvastatni a kéziratot, majd egy szerkesztő segítségét kérni. Ő rengeteg jótanácsot adott, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok. Ahogy említettem, a könyvkiadással kapcsolatban nem szabad elfelejteni az anyagiakat sem, érdemes azzal is számolni, hogy az ember spórolt pénze hány kötetre elég.
Ha valaki úgy érzi, hogy számára az egyik legfontosabb a tartalom mellett a borító kinézete, akkor mindenféleképpen végezzen el egy gyorstalpaló photoshop tanfolyamot. Nekem sajnos rossz tapasztalatom volt a borítókészítéssel kapcsolatban, de általánosítani nem szeretnék. Jó, ha az ember tudja, mi az, ami tényleg lehetetlen kérés és mi az, ami csak szimplán nem készül el.

MK: Melyik a legkedveltebb történeted, ami az íráshoz, az olvasóidhoz, könyveidhez fűz?
Néhány hónappal ezelőtt ellátogattam üzleti céllal a munkahelyem egyik partneréhez, ahol az üzleti tárgyalás után, hirtelen előkerült a könyvem egyik példánya és arra kértek, hogy dedikáljam. Véletlenül fedezték fel a neten, hogy írtam egy könyvet, megvették, iziben elolvasták és rengeteg, rengeteg érdeklődő kérdést tettek fel. Ez nagyon jól esett. Remek érzés visszajelzést kapni a könyvemről és még jobb érzés tudni, hogy az olvasókban kérdések merülnek fel a sztorival, a főhősökkel, és magával az alkotás folyamatával kapcsolatban.

MK: Köszönöm az interjút.

Nagyon szívesen :)

2017. december 5., kedd

Sors-Döntő #1

Fülszöveg: Evan Keller egy feltörekvő rock banda tagja, akinek meghiúsulni látszanak az álmai.
A teher, ami a vállát nyomja már túl sok neki. Segítséget kell kérnie, de ezt nem teheti meg nyíltan, mert az csak tovább rontana a helyzeten. Vajon megtalálja a megfelelő embert?
Haley Benett egy elszánt, makacs fiatal nő, aki bizonyítani akarja leendő hivatása iránti elkötelezettségét.
Egy hétköznapi történet, egy nem hétköznapi szerelemről. Egy kapcsolat, ami már az első személyes találkozó előtt elmélyül.
Két szív és egy nagy szerelem.
Vajon az egymás iránt érzett szerelmük elég erős ahhoz, hogy legyőzze az élet által eléjük sodort akadályokat? Megismerhetjük félelmeiket, küzdelmüket, kitartásukat és egymásba vetett bizalmukat.

Ebben a történetben bármi megtörténhet, hisz a sorsunkról mi magunk döntünk.

Könyvadatok:
Cím - Sors-Döntő
Szerző neve - Ella Steel
Oldalszám - 344
Kiadó - MyBook
Megjelenés - 2017

Értékelés: Először is nagyon köszönöm a szerzőnek a megtiszteltetést, hogy küldött nekem egy példányt a könyvből, és hogy elolvashattam! Aki a Sors-Döntő-t tartja a kezében. Az elején még érezni, hogy nagy valószínűséggel a szerző első könyve, de ez ebben az esetben egyáltalán nem zavaró. Egyszerű karakterekkel találkozunk, nem mindennapi problémákkal, ám mesébe illő az életük folytatása, miután elkezd helyreállni a rend.
De még ezen túl is rengeteg minden történik velük, és félelmetes gyorsasággal zajlanak az egyre nagyobb, és néhol rendkívül megrázó események.
Igazából, ha választani kellene a szereplők közül (és, hogy valamelyest róluk is beszéljek), nekem az igazi kedvencem Mr. Rock, akarom mondani, Evan Keller volt. Az elején a tipikus szívtipró szerepében tetszelgett, aztán egy rendkívül helyes pasit ismerhettünk meg a személyében, aki minden nő álma, de már egészen más szempontból. Egy olyan férfivé vált az olvasók szeme előtt, aki a párjáért képes lenne akár tűzbe menni is.
Összességében örülök, hogy olvashattam ezt a könyvet, és hogy már most megismerhettem a magyar irodalom új írónőjét. Igazi megtiszteltetés volt, és a könyv minden sorát szerettem. Bárkinek szívesen ajánlom.

2017. november 26., vasárnap

Becca Prior interjú

Sziasztok! Ma egy nagyon különleges szerzővel hoztam interjút, aki a melegerotikus regények nagymestere. A z ő nevéhez fűződik többek között A tanítvány sorozat és a nem rég megjelent Festett testek is. Ti olvastatok már tőle valamit? Fogadjátok szeretettel az interjú-vasárnap vendégeként Becca Priort!



Marosi Katalin: Különleges a témaválasztásod, és a kidolgozásod pedig fantasztikus. Mi késztetett arra, hogy a meleg erotikáról írj regényt?
Becca Prior: Köszönöm szépen. A témaválasztásomnál nem tudom, mire gondolsz. Ha általánosságban arra, hogy erotikus melegregényeket írok, akkor nem érzem ezt különlegesnek, maximum bátrabbnak, mint amivel egy kezdő író próbálkozni szokott. Bloggerinaként indultam, az olvasóim ismerték a munkáimat, nem árultam zsákbamacskát, ezért nem meglepetés, hogy ezen a vonalon dolgozom azóta is. Mára több ezren olvasták a könyveimet, és nagyon büszke vagyok arra, hogy szinte mindenki megkedvelte a műfajt, és azóta is hűséges olvasóm.
Hogy miért írok meleget? Mert ehhez van kedvem és érzékem. Nem nagyon tudok heterót írni. Így vagyok összerakva. Talán majd egyszer megpróbálom…

MK: Mit javasolsz az olvasóidnak, miként viszonyuljanak a Stockholm-szindróma című könyvedhez, és az egész munkásságodhoz? Mire kell felkészülniük, mielőtt olvasni kezdenek „téged”?
BP: A Stockholm-szindróma egy érdekes könyv. Már a fülszövegnél is gondban voltunk a szerkesztőkkel, hogy hová soroljuk be, de nem jöttünk rá a megoldásra. Elsősorban krimi, de ugyanannyira erotikus-melegregény is, mégis fontosabb benne a családi kötelékek és a múlt szerepe egy átlagos könyvnél.
Aki már olvasott tőlem, annak csak annyira kell felkészülnie, hogy ez sokkal pörgősebb, eseménydúsabb, inkább akcióregény, A tanítvány sorozathoz képest pláne, ami egy lassan folydogáló romantikus fiúregény (a lányregény mintájára). Akik bármelyik könyvemet most olvassák először, azoknak elsősorban arra kell számítaniuk, hogy nyers, fülledt erotika van benne, amit magyarul még valószínűleg heteróban is ritkán talál az ember, melegben meg csak nálam. Ha elég nyitott, és esélyt ad a szereplőimnek, akkor valószínűleg meg is kedveli őket addigra, mire szembesülnie kell a két fiú közötti testi szerelemmel.

MK: Ki a kedvenc szereplőd a Stockholm-szindrómából? Miért pont ő?
BP: Morgan Hayes, Brian apja. Őt szerettem írni a legjobban, mert rajta próbáltam ki először, hogy mennyire tudom egyik érzelemből a másikba átvinni az olvasót, és egy karakternél képes vagyok-e úgy lebontani a héjakat, akár a hagymánál, míg megérkezünk a lényeghez, és lerántom a leplet a valódi énjéről. Úgy érzem, sikerült, és erre nagyon büszke vagyok.

MK: Milyen érzés volt ezt a regényt megírni? Milyen hatással volt a folyamat rád, illetve a környezetedre?
BP: A Stockholm-szindrómát egy zeneszám inspirálta, aminek azonos a címe a könyvvel. Akkoriban ez volt a kedvenc számom, és minél többet hallgattam, annál jobban éreztem, hogy szeretnék írni egy könyvet, ami tele van akcióval, izgalmas, mégis szerelmes, és nem utolsó sorban erotikus. Aztán, ahogy nekiálltam, be is szippantott, és két hét alatt írtam vagy 300 oldalt belőle. Utána a fiókba került, mert A tanítvány második részén dolgoztam gőzerővel, majd amikor a kiadó felvetette, hogy adjuk ki az SS-t, akkor ismét nekiálltam, de rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogyan fogom lezárni. Úgy jártam, mint a Twin Peaks készítői anno. Volt egy remek sztorim, csak nem tudtam, mi legyen a vége. Aztán hetek hosszas munkájával kitaláltam, de sokáig úgy tűnt, nem lesz megoldás.
A környezetemre semmilyen hatással nincs az írói munkám, mivel otthon nem dolgozom a könyveimen. Ha írok, akkor sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, és ha nincs rá időm, akkor egy idő után elvonási tüneteim vannak, amit nehezen viselnek, úgyhogy inkább hagynak dolgozni a könyveken, amennyit csak akarok.

MK: Nem egyszerű elindulni, és végighaladni egy írói pályán. Te milyen tanácsot tudsz adni a kezdő íróknak? És magad miképp emlékszel vissza az első tollvonásokra?
BP: Nem gondolom magam írónak, még most, a kilencedik könyvem után sem. Valahogy az számomra egy másik életformát feltételez, mint amiben én élek. Sokkal több alázat és lemondás kellene hozzá, mint amit én bele tudok tenni ebbe. Nekem hobbi az írás, egy szenvedély, és csak a szerencsének köszönhetem, hogy véletlenül sikeres lettem vele.
Kezdő íróknak sem adnék tanácsokat, azt megteszik helyettem azok, akik többet gondolnak magukról. Csak azt tudom elmondani, ami alapján elolvasok egy könyvet vagy sem. Számomra fontos a magyar nyelv helyes használata. Nem a helyesírási hibákra gondolok (bár nyilván, aki könyvet szeretne kiadni, az gondoskodjon korrektúráról, vagy bele se kezdjen), hanem arra, hogy olyan kifejezéseket használjon az író, amit ismer és használni tud. Kifejezetten idegesít, ha az adott mondat nem értelmezhető, mert az a kifejezés nem azt jelenti, amit az író gondol. A másik javaslatom, hogy mindig tartsanak maguk körül olyan embereket, akik őszintén nyilatkoznak a könyveikről, segítő, értő kritikát fogalmaznak meg, és azok alapján próbálják megítélni magukat és a könyveiket, mert az irótársak kedves, de sokszor üres vagy csak viszonzás reményében adott magasztaló értékelései semmire nem valók. Az adott csoporton belüli buborékban létezés nem visz közelebb a célhoz, ahhoz, hogy az olvasók is pénzt áldozzanak a munkádra.

MK: Van esetleg olyan kedves történeted, ami az olvasóidhoz, könyveidhez köthető, és szívesen elmesélnéd?
BP: Az elmúlt három évem csupa csoda volt, kezdve az első könyvem megjelenésétől, a mostani dupla premierig, amikor a nyolc-kilencedik könyvem jelenik meg egyszerre. De fontos mérföldkövek a Könyvfesztivál, vagy az utóbbi, teltházas író-olvasó találkozó is. Ezernyi történetem van, és ugyanennyi kedves olvasóm, akik bearanyozzák a mindennapjaimat.
Remélem, ez még nagyon sokáig így lesz a jövőben is!


MK: Köszönöm az interjút!
BP: Én köszönöm a lehetőséget! 

2017. november 25., szombat

Szerzők szombatja- Gergely Melinda

Gergely Melinda:
Új életre
ébredve


Az egész egy fiatal lány rémálmával kezdődik. Arról álmodik, hogy majdnem vízbe fullad, de egy férfi megmenti az utolsó pillanatban. Később kiderül, hogy ez nagyon is valóságos volt.
A főhősnő, akit végül a Jázminnak neveznek el, betegen, emlékek nélkül tér magához, megmentője, Krisztián birtokán egy Isten háta mögötti helyen. A férfi már az első találkozásukkor halálra rémíti őt. A csúnya sebhely az arcán, tiszteletet parancsoló megjelenése, már önmagában félelemmel tölti el, de a mogorva, komor modora még a külleménél is rémisztőbb. Az első perctől kezdve bizalmatlanok egymáshoz. Krisztián képtelen elviselni, hogy bárki is láthatja a sebhelyes arcát, amit egyszerűen fogyatéknak tekint. Jázminban pedig még emlékek nélkül is elevenen él a félelem. Amit meg sem ért, míg fel nem fedezi a hátán végig futó hegeket, korbács nyomokat. Akkor viszont elhatározza, hogy soha többé nem bánthatja őt senki. De mikor megtudja, hogy Krisztián mentette meg az életét megfogadja, hogy mindenképpen elnyerni a bizalmát. De a kettejük között kialakuló szerelemmel egyikük sem számol.
Krisztián először csak kötelesség tudatból ápolja és gondoskodik róla. Úgy érzi, felelősséggel tartozik iránta miután megmentette az életét. De képtelen elviselni még a gondolatát is, hogy látja az arcát. Egy megkeseredett férfi, akinek a hegek az arcán korántsem tükrözi a mély sebeket a szívén. Még mindig nyomasztják őt a múlt gyötrő emlékei, amiktől nem tud szabadulni és egy olyan bűn, amit képtelen megbocsátani magának. A lelke mélyén viszont csak megértésre és szeretetre vágyik, amit Jázmintól megkap, mégsem tud teljes mértékben hinni benne. Úgy érzi, őt senki sem képes szeretni.
Jázminnak nem csupán kedvese nehéz természetével és bizalmatlanságával kell megküzdenie, de saját kételyeivel és félelmeivel is. Bár a múltjára nem emlékszik, a szívébe vésődött megrögzött rettegés lerántja a mélybe. És ezt képtelen kivédeni. A szerelmükbe kapaszkodik, ami csupán egyetlen szalmaszálon egyensúlyozik. Hisz a titkaik, bizalmatlanságuk, bizonytalanságuk és félelmeik éket vernek közéjük. S mi lesz akkor, ha egy kapcsolatnak nincs szilárd alapja? Még egy apró fuvallat is romba döntheti.
Vilmos, Krisztián legjobb barátja megjelenik és kérdőre vonja Jázmint tiszta őszinte érzelmeit illetően, sarokba szorítva őt a vádjaival és erőszakos viselkedésével. Ő egy pillanat alatt képes megtagadni a szerelmét. Az a félelem, amit mindeddig elnyomott magában hirtelen a felszínre tör az erős nyomás alatt és arra sarkallja, hogy elárulja a szerelmüket. A
legrosszabb az egészben, hogy ennek a kierőszakolt vallomásnak Krisztián is fültanúja lesz, és persze azonnal elhiszi, hogy Jázmin csupán a pénzért van vele, míg őt csak egy
szörnyetegnek tekinti. Ezután minden megváltozik kettejük között.
Jázmin bármit is mondjon, Krisztián egy szavát sem hiszi el. Hiába próbál magyarázkodni, semmit sem ér el vele. Bizonyítani akarja szerelmét, de úgy érzi semmi esélye. Krisztián
pedig képtelen megbocsátani. Elárulva, megsebezve érzi magát. Nem ért semmit. Jázmin csak úgy tudna mindent megmagyarázni, ha végre felfedné a titkát és megmutatná a hegeket a


hátán, de erre képtelen. Túlságosan szégyelli. Inkább elviseli szerelme haragját és megvetését.
Gergőben, a lovász fiúban viszont lelki társra talál, és szoros barátságot kötnek, amit persze Krisztián teljesen félre ért. Fellobban benne a féltékenység lángja. Haragjának és csalódottságának képtelen parancsolni és majdnem hatalmas hibát követ el. Jázmin még
sosem látta őt ilyennek. Annyira megrémül, hogy néhány emlékkép bevillan neki a múltjából. Innentől kezdve pedig már csak néhány lépés, hogy teljesen visszanyerje az emlékezetét. Vajon sikerülni fog nekik legyőzni az akadályokat, amiket az élet gördít eléjük?



Ajánlom ezt a könyvet a romantika kedvelőinek és mindenkinek, akinek megfordult már a fejében, hogy milyen lenne új életet kezdeni, tiszta lappal, mindent elölről, sőt emlékek nélkül, mintha a múlt nem is létezett volna, meg sem történt volna. A regényem első része épp erről szól. És hogy miért? Mert egykor én magam is gyakran vágytam erre. Ez a regényem volt akkor az egyetlen menedékem.




Kedvenc idézeteim:


“Azt hittem az emberek majd elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, de tévedtem. Az emberek mindig csak azt látják, amit látni akarnak, semmi többet. Miattuk pedig nem fogok megváltozni.”


"- Tudod, ez a szörnyeteg olyan ostoba volt, hogy beléd szeretett és elhitte azt, hogy te is ugyanúgy szereted, a csúf külseje ellenére is. Milyen végtelenül ostobák és hiszékenyek ezek a szörnyek, nem? Csak egy kis reményt kell keltened megfagyott szívükben, s máris úgy szeretnek téged, mint senkit azelőtt.
Jázmin meg sem tudott szólalni, csak most értette meg igazán, hogy nincs mentség arra amit tett. Krisztián minden egyes szava tőrként hasított a szívébe."



"A szerelem kiszámíthatatlan. Egyszer a felhő felé röpít, máskor a pokolba taszít. Ha igazán szeretsz valakit, olyankor az ész kevés ahhoz, hogy meggyőzze a szívedet arról, hogy ne szeressen többé. Ha minden a szeretett személy ellen szól is, ha a legnagyobb bűnt is követte el a világon, ha a szíveden mély sebet ejtett is és az eszed bárhogy is tiltakozzék, a szíved nem szűnik meg szeretni."



"Milyen ironikus"- szólalt meg Jázmin magában keserűen, letekintve a folyóra - "mégiscsak benned fogom lelni a halálom. Az ember nem menekülhet el a saját sorsa elől." - sóhajtott fel, némiképp beletörődve a helyzetbe. Aztán a szemeit az égre emelve így folytatta: - " Csak azt


sajnálom, hogy úgy kell meghalnom, hogy azt sem tudom, ki vagyok. Istenem, miért adtál nekem új életet? Hogy ezt is elhibázzam?"

2017. november 19., vasárnap

Zakály Viki interjú

Emlékeztek még a Szívritmuszavarra? Nekem a kapcsolatom a könyvvel, és egyben az írónő munkásságával egy szép téli estén kezdődött, amikor az Akvárium klubban megláttam a KMK standjánál. Nekem is akkoriban jelent meg az első könyvem, s ott és akkor volt életem első bemutatója  is, így már ebből kifolyólag is egyértelmű volt, hogy nemsokára olvasni fogom Viki regényét. Azóta az írónő nagy utat járt be, és további három alkotása is megjelent. Fogadjátok szeretettel Zakály Viktóriát!

Marosi Katalin: Kiadót váltottál. Ez mennyiben befolyásolja a könyvek témáját? A KMK-s köteteken Zakály Viktória név szerepel, a másik kettőn pedig Zakály Viki. Nem nagy eltérés, de másként ír a két hölgy? J
ZV: A könyvek témáját, úgy gondolom, nem a kiadóváltás határozza meg, inkább a két regénysorozat között eltelt idő: sokat változtam. Persze még mindig a magaménak érzem a Hanna-sorozatot, de most sokkal közelebb áll hozzám stílusban és persze lélekben is a Gábriel-sorozat. Úgy vélem, hogy az olvasóim bár nem ugyanarra, de ugyanolyanra számíthatnak, ha elolvassák a két különböző sorozatot. J

MK: Van kedvenced a műveid közül? Ha igen, melyik az, és miért?
ZV: Nem vagyok elfogult velük szemben: szeretem mindegyiket és mindegyiket másért. Amikor valamin dolgozok, akkor persze az a kedvenc, vagy legalábbis az, ami minden percben leköti a figyelmemet, a gondolataimat.

MK: Mik a terveid a jövőre nézve?
ZV: Szeretnék még írni az olvasóimnak sok-sok történetet. Remélem, hogy a kisfiam engedi, hogy néha elvonuljak a laptopom fedezékébe és alkothassak. J


MK: Ha egy olvasó éppen még csak érdeklődne a műveid iránt, melyiket ajánlanád neki, s hogyan?
ZV: Sokszor kérdezik a barátaim, hogy milyen könyvet ajánlanék nekik olvasásra, de erre soha nem tudok jól felelni. Mert a könyv vagy megtalálja az embert vagy nem. Én magam nagyon nehezen választok olvasmányt, ezért is nehéz nekem például könyvet venni ajándékba, és azt gondolom, hogy mások is így vannak ezzel. Ezért csak annyit tudok mondani a kedves olvasónak, akinek a kíváncsiságát esetleg felkeltette ez az interjú vagy egy másik, talán egy borító vagy egy érdekes fülszöveg, hogy adjon egy esélyt a történeteimnek, hogy elrepítsék messzire.

MK: Mit javasolsz a kezdő íróknak? Te miképp emlékszel vissza az első tollvonásokra?
ZV: Sokszor kérdezik ezt tőlem és mindig ugyanazt tudom válaszolni: olvasni kell, sokat és sokfélét. E nélkül nem létezhet író, minden tollvonásnak az olvasás legyen az alapja. Ezután merjen élni: utazzon, szeressen, tanuljon, csalódjon, nevessen és sírjon, hogy legyen miről írnia. Meg kell tapasztalni az életet a könyveken túl is. Ha ez mind megvolt, akkor írja le. És bízzon benne, hogy sok gyakorlással és jó stílusérzékkel megtalálja az olvasóit majd a története.  J

MK: Köszönöm az interjút.

2017. november 18., szombat

Szerzők Szombatja - Sophie Taylor



A föld… szilárd, mozdíthatatlan, kitartó.
A levegő… játékos, mókás, tiszta.
A víz… hideg, komoly, mélyen érző.
A tűz… energikus, szenvedélyes, makacs.

Él a négy őselem ezen a Földön.

Négy fiatal kapta meg azt az átkot, - vagy áldást -, hogy a négy őselem szelleme a testüket használja, hogy a démonokat távol tartsák az élőktől.

Eveline sose hitt másban, csakis önmagában. Megvolt a saját élete, a tervei és az álmai… Ám egy nap az egész rendszer összeomlott. Történt valami, ami felélesztette a testében mélyen szunnyadó, ősi erőt: a tüzet… Ő volt a Tűz leánya.

Történet egy lányról, aki önmagát és a helyét keresi a világban.
Történet az összetartásról, a hitről, másban és önmagunkban.
Történet a szerelemről, az fájdalmasról és az igaziról.
Történet egy csapatról, akinek minden tagja oly különböző mégis tehetetlenek egymás nélkül.
Történet a pokolról, a fájdalomról, a lemondásról.
Történet a jó és a rossz állandó harcáról… ami nem ér véget sohasem.

Eve, bár nem akarja hatalmas erőt kap. Amivel pusztíthat, amivel mindent felemészthet és elhozhatja a poklot a földre. Az átjárók évek óta nyitva állnak a démonoknak és nem tudja őket megállítani senki. Kivéve a négyeket.
Eve döntésre kényszerül, miközben meg kell küzdenie önmagával, a családjával és az átokkal. Hiszen nem érhet hozzá semmihez és senkihez. Az eddigi álmai a benne lobogó tűz hamvasztotta el.
Most úgy álmokat kell keresnie.

Megvásárolható: https://shop.colorcom.hu/?konyv=negyoselem valamint a szerzőnél.

2017. november 14., kedd

"Best of Reci" - Top15, amit recenziós példányként olvastam

Sziasztok! Elérkezett az a történelmi pillanat, mikor is mondhatom, hogy már egy éve annak, hogy hivatalosan is könyves blogger lettem, ugyanis 2016-ban ezen a napon keresett meg a Twister Media kiadó, hogy nem írnék-e a könyveikről. Persze boldogan vállaltam, s aztán én magam is kerestem támogatókat. Nagyon köszönöm tehát a Twister Mediának, az Álomgyárnak, Bíró Szabolcsnak, a Tilos az Á-nak, a 21. század kiadónak, Purgel Mihálynak, J. Soldiernek, Becca Priornak és a Newkidsnek, a Figyelem kiadónak, Zavodni Gréta Virágnak, Tomor Anitának, Szilágyi Helénának, az Athenaeum kiadónak, a Park kiadónak, Sienna Colenak, V. Kiss Orsolyának, a Maxim kiadó csapatának, Ella Steelnek, valamint a Fumaxnak, hogy rencenziós példányokkal támogattak ez az egy év alatt.
Továbbá Purgel Mihálynak, Gini Rouge Fefenek, Borsa Brownnak, Anne L. Greennek, Mira Sabonak, Szilágyi Helénának, Zavodni Gréta Virágnak, Sienna Colenak, R. Kelényi Angelikának, Papp Csillának, Bíró Szabolcsnak, Tomor Anitának, Horváth Évának, Spirit Blissnek (neked a klassz részletért is!! <3 :) ) és Szurovecz Kittinek is hatalmas köszönet. Ők voltak azok, akik eddig interjút adtak a blognak az interjú vasárnapok keretei közt.
Valamint még E. M. Millernek és Szilágyi Helénának, hogy az újonnan indult Szerzők Szombatja rovatban első két alkalommal publikáltak.
Igyekezetem erre a szép napra összeállítani a sok értékelt reciből egy Top15-ös listát, de ez nagyon nehéz volt, hiszen már az is kihívást jelentett, hogy 25-re, majd 20-ra csökkentsem az imádott könyvek listáját, nem hogy egyenesen 15-re! (A tízet már nem is mertem bevállalni.)



15. A lány, akinek nincs múltja



14. Kesztyűs kézzel


13. Az agyam eldobom




12. A kegyencnő hálószobája




11. A marsi


10. A dachaui varrónő


9. Hello újra, kedves exem!




8. Arctalan szerelem


7. A kék kabátos lány


6. A maffia ágyában




5. A remény hajnala



http://olvassvelemolvassunkegyutt.blogspot.hu/2017/08/a-remeny-hajnala.html

4. Szerelmes Shakespeare


3. Boszorkányszelídítő




2. Egy este Párizsban


1. A ház a tengernél


Így utólag leszögezném, hogy sosem reális ez a lista, mert egyszerűen lehetetlen objektívnek maradni. Mindig egy pillanatnyi állapot, amit a Top-valahányak ábrázolnak. Mindenkinek köszönöm a támogatást!

Jobbra húzott történetek

Ekkor olvastam: 2018. december 27., 17:34 → 2018. december 30., 10:22 Fülszöveg: Szex, szerelem, Tinder. Erről a hármasról szól e...