2017. augusztus 13., vasárnap

Interjú Gini Rouge Fefe-vel!

Sziasztok, kedveskéim! A következő szerző, akit bemutatok nektek, nem más, mint Gini Rouge Fefe, akinek nem is olyan régen egy kézirat fázisban lévő regényéről hoztam nektek ajánlást. Most pedig több mindenről beszélgettünk, amit nem spoilereznék el előre, hanem olvassátok el. Az Álmodozóról a véleményem pedig itt találjátok: http://olvassvelemolvassunkegyutt.blogspot.hu/2017/07/gini-rouge-fefe-almodozo.html

Marosi Katalin: Mesélj magadról!

Gini Rouge Fefe: A nevem Vörös Georgina/Gina/Gigi/Gini/Dzsorzsi/Ginus… – kinek, hogy tetszik. A francia kultúra iránti mérhetetlen vonzódásom kapcsán pedig Gini Rouge Fefe.
A művészeti irányzatokhoz való kötődésemet minden bizonnyal édesanyám alapozta meg azzal, hogy egészen pici koromtól fogva nagyon sokat olvasott és mesélt könyvekből vagy diavetítővel, valamint bábozott is nekem. Én ugyanis a babázás helyett ezeket szerettem.
Hamar közel kerültem az alkotói folyamathoz és a szerepléshez: két éves koromban már vereseket mondtam, óvodás koromban saját ötletű „színdarabokat” adtam elő az egyik szomszéd néninek egy személyben, valamint az absztrakt irányzathoz való vonzódásom is igen hamar megmutatkozott: 4-5 éves korom körül ugyanis egy jól irányzott mozdulattal a fehér szobám falát végighúztam egy piros rúzzsal. Már akkor kirázhatott a hideg mindentől, ami egyszerű és hétköznapi. Ez azóta sem változott. Mindig az tud a legnagyobb hatást gyakorolni rám, ami elüt a megszokottól, ami a legegyedibb – bár ez szubjektív tényező. Mindenesetre saját magammal szemben is alapvető elvárás az egyedi alkotások létrehozása. Olyan alkotásoké, amelyek túlmutatnak önmagukon, egyfajta többletet nyújtva a művészetkedvelőknek. Ezt a hatást pedig több területen is próbálom elérni: az írás kilenc, a fotózás pedig öt éve szenvedélye az életemnek. Táncolni kiskorom óta imádok, ezenkívül néha szeretek süteményekkel is „művészkedni” – ha jelen álláspont szerint a gasztronómiai alkotások művészetnek számítanak.

MK: Milyen körülményeknek köszönhetően született meg az Álmodozó?

GRF: Az Álmodozó című fantasy regényemet 2014 nyarán írtam meg kb. két hónap alatt. A műfajválasztás teljesen tudatos volt. Egyrészt azért döntöttem emellett a műfaj mellett, mert nagyon szeretem a fantasykat (köztük kiemelve a Harry Pottert), másrészt, ha megnézzük, hogy manapság mely könyvek a legkedveltebbek, észrevehetjük, hogy ezek az alkotások bizony igen nagy népszerűségnek örvendenek, harmadrészt, talán ez a műfaj biztosítja azt a lehetőséget, hogy az írók fantáziája a lehető legszabadabban garázdálkodhasson.
Miközben írtam, az a naiv gondolat lebegett a szemem előtt, hogy: „Bárcsak úgy tudnám megírni ezt a regényt, hogy ne lehessen benne felfedezni semmilyen hasonlóságot más regényekkel.”
Azt gondoltam, megvalósítható ez a terv, míg nem egy barátnőm azt mondta: „Hasonlít a The Selection-höz (A Párválasztó), de a te regényed sokkal jobb.”  Rögtön elolvastam az említett könyvet, és bizony, nem tudom tagadni, valóban található a két regény közt hasonlóság, ennek ellenére büszke vagyok a regényemre. A sok pozitív visszajelzésre alapozva pedig úgy döntöttem, hogy némi átdolgozás után szeretném kiadattatni – főleg, hogy nem sokra rá, a második részt is elkezdtem írni, noha ahhoz hat fejezet megírása után, már lassan két éve nem nyúltam hozzá-, hisz melyik ember érdeklődését ne keltené fel egy történet, melyben a főszereplő az álmodás segítségével tud átjutni egy varázsvilágba, ahol egy herceg kegyeiért kell megküzdenie másik hét kiválasztottal? Egy történet, melyet körülölel számtalan titok, harc és az elsöprő szenvedély.


MK: Mi az, ami a leginkább megihlet téged, tekintve az írást, vagy akár a fotózást?

GRF: A zene, ami az öt „terápiám” (zene, tánc, futás, alkotás és édesség) egyik alkotóeleme, valamint az elejtett félmondatok. Előbbit talán kevésbé kell magyarázni, mint utóbbit.
„A zene az kell…” alapon nálam mindig szól valamilyen zene – és nem (csak) azért, mert utálom a csendet. Bizonyos regények és versek munkafolyamatához még mindig fel tudok idézni zeneszámokat.
Az emberek pedig nem is sejtik, hogy egy-egy jól elejtett mondatukat később majd visszaolvashatják valamelyik írásomban, vagy viszontláthatják egy fotósorozatom, kiállításom koncepciójában.


MK: Új regényed, a Sárga falak, első ránézésre bizony merőben más, mint az Álmodozó. Mesélj kicsit róla!

GRF: Valóban. A két regény közt szinte csak annyi hasonlóság fedezhető fel, hogy mindkettőben francia nevű karakterek szerepelnek, illetve egyik regényből sem spóroltam ki az elvont gondolatokat – a Sárga falakból pláne. De valamelyest a történet középpontját alkotó téma is hasonlatos, azonban míg az Álmodozóban az álom és valóság közötti „vándorlás” teljesen egyértelmű, addig a Sárga falakban a megőrülés folyamatának köszönhetően sose lehet biztos abban az olvasó, hogy a főszereplő a valóságról beszél, vagy hallucinál, azaz melyek azok az események, amelyek valóban megtörténtek és melyek azok, amik csupán a képzeletének a szüleményei.
Ahogy az álomvilág, úgy a skizofrénia – az őrület is érdekes, boncolgatnivaló téma számomra. Bár a Sárga falak esetében még nem beszélhetünk kész regényről (a 11. fejezetnél tartok jelenleg), az eddigi olvasói vélemények igen pozitívak. Saját magam bevallása szerint arra kell vigyáznom, hogy ne vigyem túlzásba a megrázó, elvont jeleneteket, épp csak annyira, hogy esetleg az olvasó befogadóképességeinek a határai feszegetésre kerüljenek.

MK: Van kedvenc szereplőd az Álmodozóból? Ha igen, miért pont ő?

GRF: Ez nehéz kérdés, főleg annak tükrében, hogy próbálom elkerülni a spoilerezést. A választ továbbá az a tény is nehezíti, hogy mint minden írásomban, ebben is számtalan olyan szereplőről beszélhetünk, akiket létező, hozzám közel és/vagy távolálló személyekről mintáztam. Hozzájuk így már természetes egy érzelmi kötődés. Ugyanakkor egy írónak olyannak kell lennie, mint egy jó tanárnak: nem kivételezhet senkivel sem, ugyanolyan bánásmódban kell részesítenie mindenkit. Tehát egy írónak egyformán kell szeretnie az összes regényében felbukkanó karaktert, attól függetlenül persze, hogy kivel mi történik a cselekmény előrehaladásával. De nekem is ellágyul természetesen a szívem, így elárulom, a kedvenc karakterem Charlotte vagy tündérnevén Agprephine. Nem meglepő módon ő egy olyan karakter, akit konkrét személyről mintáztam, sőt, mi több, minden regényemben megjelenítésre kerül egy „Charlotte”. Akinek természetesen változatlan a Múzsája.

MK: Mit javasolnál az olvasóknak, miképp viszonyuljanak az Álmodozóhoz?

GRF: Mint egy ezerszínű gyöngyökből álló nyaklánchoz. Minden gyöngye – fejezete (amit jelen esetben a „csillagfény” szimbolizál) más és más, egy új titkot tár fel, majd egyre mélyebbre ásva kerek egésszé áll össze, de ezzel párhuzamosan megannyi kérdést is felvet az olvasó fejében.
Elsősorban hölgyeknek ajánlanám, ugyanis kissé „lányosra” sikeredett, de mindenki bátran olvassa, akihez alapvetően közel áll a fantasy műfaja és szereti a fordulatokkal teli regényeket.

MK: Mit javasolsz a kezdő íróknak?

GRF: Hogy legyenek merészek, soha ne adják fel és mindig keressék a lehetőségeket! Ha nem jut eszükbe semmi, akkor ne próbáljanak meg kierőszakolni magukból egy betűt se, csak akkor üljenek le írni, ha szinte úgy csordulnak ki fejükből a gondolatok, mint szivacsból a víz. Ha pedig van kész művük, küldjék el széles körbe olvasásra (nem árt, ha közöttük van szakmabeli is), - begyűjtögetni a visszajelzéseket-, majd miután pihentették az aktuális regényt, vegyék elő újra, és addig csiszolgassák, amíg úgy nem érzik, hogy ehhez a munkához büszkén adják a nevüket.

MK: Köszönöm az interjút.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hervadhatatlan

~~~~~ RECENZIÓ ~~~~~ Ekkor olvastam : 2018. október 28., 10:06 → 2018. december 21., 17:06 [[Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem írtam...