2017. szeptember 24., vasárnap

Sienna Cole interjú

Sziasztok! Ma egy olyan írónővel hoztam nektek interjút, aki már akkor felkeltette az érdeklődésemet, amikor még a Publionál jelent meg regénye, amit egy szerzőtársával írt. Aztán mikor megjelent a Négyszáz nap szabadság c. önálló alkotása az Álomgyárnál, úgy gondoltam, mindenképp olvasnom kell. Nem bántam meg.

Marosi Katalin: Mutatkozz be!

Sienna Cole: Hosszú történet áll amögött, hogy ma elmondhatom magamról: megjelent a könyvem. Egész életemben író szerettem volna lenni, semmi másban nem találtam akkora örömöt, mint ebben, mégis nagyon hosszú ideig nem volt elég önbizalmam ahhoz, hogy mások elé tárjam a gondolataimat. A fióknak írogatás azonban egy idő után értelmetlenné válik, az ember elveszíti a motivációját, és felteszi magának a kérdést: mégis miért fecsérlem itt az időmet és az energiámat? Eljutottam eddig a kérdésig, és döntés elé kerültem: vagy abbahagyom az írást, vagy leküzdöm a félelmeimet és kiállok az olvasók elé. Az, hogy most itt lehetek, a legjobb dolog, ami történhetett velem, hiszen bár még a pályám elején járok, máris rengeteg élményben volt részem, és rengeteg fantasztikus embert ismertem meg, amiért elmondhatatlanul hálás vagyok. J

MK: Mi motivált arra, hogy írni kezdj?

SC: Már az első olvasásélményeim során megfogalmazódott bennem a vágy arra, hogy én is papírra vessem a gondolataimat. A negyedikes irodalom tanárom (akkor még azt hiszem, olvasás órának hívták ezt a tárgyat) volt ebben segítségemre: ő motivált, hogy lejegyezzem az első kis történeteimet. Az ő irányításával született meg az első regényem kilenc éves koromban, amit még kézzel írtam A4-es nyomtatópapírra, és összesen száz oldalt tett ki. J Ma már nem hiszem, hogy képes lennék elolvasni. J

MK: Milyen érzések fűznek a Négyszáz nap szabadság c. regényedhez?

SC: Mivel ezzel a regénnyel rengeteg ideig éltem együtt – az első gondolattól az utolsó pont letételéig kb. 6 év telt el – ezért nagyon mély érzések fűznek hozzá. Sokáig érleltem magamban a karaktereket, megszerettem őket, szinte élő személyekké váltak számomra.

MK: Mi alapján választottad ezt a témát? Van némi valóságalapja?

SC: A témaválasztásaim nagyon kevés esetben tudatosak. Általában meghallok egy mondatfoszlányt, egy bizonyos zenét, megnézek egy filmet, vagy kitalálok egy inspiráló karaktert, és ebből bontakozik ki hosszas gondolkodás után a történet. A lényeg, hogy valamilyen benyomás nagy hatást gyakoroljon rám. A Négyszáz nap szabadság esetében egy álomból jött az ötlet: megálmodtam az alapszituációt, tehát a hármas felállást és a körutazást, és ezt kezdtem el később kidolgozni. Nem volt még részem ilyen kapcsolatban, de ha megtörténne, valószínűleg ugyanazokkal a konfliktusokkal találnám szembe magam, mint a főhőseim.

MK: Jayt vagy Patricket kedveled jobban? Miért?

SC: Jay szerintem olyan pasi, akivel a legtöbb nő szívesen lenne együtt: erős, magabiztos, macsó, ugyanakkor figyelmes, lazán fogja fel az életet és hatalmas humorérzékkel rendelkezik. Imádtam őt írni és őt is sikerült a szívembe zárnom, de számomra Patrick az igazi. Íróként nagyon vonzódom a bonyolult, nehéz sorsú, kissé - vagy nagyon - sérült karakterekhez, mert olyan történetekkel tudnak szolgálni, melyek az átlagemberek számára szokatlanok, vagy egyenesen meghökkentőek. Az pedig csak ráadás, ha művész az illető. A való életben nem hiszem, hogy lenne bennem elég erő, türelem és önfeláldozási hajlam, hogy egy ilyen típusú ember társa legyek, de a fantáziám birodalmában képes vagyok kezelni őket. J

MK: Mit javasolsz a kezdő íróknak? Te miképp emlékszel vissza az első tollvonásokra?

SC: Olvassatok rengeteget! Ez az alapja mindennek. Lehetőleg többfélét, különböző szerzőktől, különböző műfajokban. Aztán pedig érdemes az irományokkal szakértőkhöz fordulni, akik felhívják a figyelmet a minden szárnypróbálgató író esetében előforduló típushibákra, és tanácsokkal látnak el. Nem szabad elkeseredni, ha nem kaptok mindjárt jó kritikákat. Az írás egy mesterség, amit el lehet sajátítani, még akkor is, ha nem kiemelkedően tehetséges valaki. A szorgalom sok esetben többet nyom a latban, mint a tehetség. De a legfontosabb az alázat: nincs olyan, hogy tökéletes, legfeljebb az aktuális tudásunkhoz képest, de fejlődni halálunkig lehet, és kell is.

MK: Lesz folytatása a történetnek, vagy új regény van születőben?

SC: A Négyszáz nap szabadságnak már megírtam a folytatását, de jelenleg egy független regényen is dolgozom. Ha eljön az ideje, a kiadómmal közösen döntünk majd arról, melyikkel rukkoljunk elő, de mindenképpen szeretném, ha előbb vagy utóbb a folytatás is napvilágot látna, hiszen sokan kíváncsiak rá, mi történik a főhősökkel. Én pedig az olvasói reakciókra vagyok kíváncsi. J

MK: Mit szólnál hozzá, ha fanficet írnának a könyvedhez?

SC: Imádnám! Nem csak azért, mert hatalmas megtiszteltetés, hanem mert én lennék a legboldogabb, ha valakire olyan erős hatást gyakorolna a történetem, hogy tovább gondolná, foglalkozna vele, és új szintekre emelné. Szerintem nem is történhet jobb dolog egy regénnyel, mint ha fanficet írnak belőle.

MK: Köszönöm az interjút.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Áthangolódások

MARKO ČUDIĆ: Áthangolódások A Forum kiadó jóvoltából elolvashattam életem első olyan szakkönyvét, amit kötelességek nélkül vettem...