2017. október 31., kedd

A kegyencnő hálószobája #1

Fülszöveg: 1645-ben ​Henrietta Mária angol királyné Franciaországon utazik keresztül, mikor menetét megtámadják, s elrabolják egyik legbecsesebb ékszerét. Ez az értékes nyakék évtizedekig mozgatja majd a háttérből a Combray család sorsának szálait: szerelmeseket segít révbe, bosszúvágyat ébreszt, s lesz, kinek vesztét okozza… S akinek sorsát végzetesen befolyásolja, az Louise de Morainville, a Borostyánszemű, akit a szerelem és a történelem hullámai éppen a kor legfelkavaróbb bűnügye, a mérgezési botrány idején sodornak a Napkirály udvarába.
A magyar irodalmi élet új tehetsége első regényével egy letehetetlenül izgalmas, korhű történetet ad a romantika, a kalandregények és a történelem kedvelőinek kezébe. A könyv ráadásul újdonsággal is szolgál: az olvasó színes, képeslap-szerű betétek segítségével ismerkedhet meg közelebbről a korabeli divattal, szokásokkal és egyéb érdekességekkel.

A szerzőről: Budai Lotti az ELTE jogi karán végzett, a jogtudományok mellett művészettörténetet is tanult. A kezdeti útkeresést követően végül megadta magát a történelem iránti olthatatlan rajongásának: ennek a szenvedélynek az első termése ez a kétkötetes regény, illetve a nagy népszerűségnek örvendő Rizsporos Hétköznapok című blog.

Könyvadatok:
Cím - A kegyencnő hálószobája
Kiadó - Geopen
Szerző - Budai Lotti
Oldalszám - 440
Megjelenés - 2016

Értékelés: Először is nagyon köszönöm a szerzőnek, és az Álomgyár kiadónak, hogy felajánlották: elolvashatom ezt a regényt. Először kicsit tartottam tőle, ez pedig a borító miatt volt, ami a mai napig is kicsit távol áll tőlem, mert a nyomtatott verzión nem sokat látok az eredetileg szándékozott képből, csak az arc körvonalát, de miután a Geopen oldalán megkerestem, minden kétségem elszállt, ez is nagyon ötletes, tetszik.
És, mint mondani szokás, nem a külső a fontos, bebizonyosodott, hogy nem kellett volna tartanom a könyvtől, hiszen egyszerűen fantasztikus. Szerintem el fogom olvasni a második részét is, mert az elsőt egyenesen imádtam.
A történetről annyit, hogy az olvasó, aki kezébe veszi Budai Lotti könyvét, egy fantasztikus történelmi regénnyel találja szembe magát, amely Franciaországban, többnyire a királyi udvarban játszódik, a mérgezési botrány idején. Egy fiatal lány, Louise szemszögéből látjuk az eseményeket, akit végigkísérünk az első szerelemtől kezdve rengeteg botrányon és veszélyen keresztül, a királyi udvarig, majd újabb viszontagságokon keresztül odáig, amikor !spoiler! a szüleit is elveszíti !spoiler!. Nem akarok több poént ellőni, mert bizony ezen kívül akad még rengeteg fordulat a regényben, ami ettől rendkívül izgalmas. Át is térnék a szereplőkre...
Úgy fogok elétek tárni egy-egy szereplőt, hogy a bennem ébresztett érzelmekhez igyekszem kötni őket. E tematika szerint jöjjön az a szereplő, akit utáltam. Hát, ebből nem csak egy akadt, de akire leginkább fújtam, az ARNAUD volt. Egyszerűen nem tudok napirendre térni afelett, hogy egy ember hogy lehet ennyire aljas. És milyen életmódot akar folytatni? Vedd el az anyját (ha az nem megy, akkor), tedd magadévá a lányát a fiadon keresztül? Hát, hagyjuk is szerintem, Illiers lakói úgy romlottak, ahogy vannak, kivéve, azt a két szerencsétlen kis kedvest, akik végül meglépnek Louise-zal együtt.
Jöjjön egy szereplő, akit nagyon sajnáltam, ő pedig nem más, mint LOUISE. Meg persze mindenki egyébként, akit szörnyű csapás ért az egész regényben, de őt emelném ki leginkább. Az elején még kifejezetten bosszantott, amiért olyan naiv kis fruska volt, és nem fogadott szót a drága jó szüleinek, de amilyen kalamajkákba keveredett, azonnal szánni kezdtem. Még a legmegátalkodottabb ellenségemnek sem kívánnám azt a sorsot, ami ennek a szerencsétlen lánynak olykor kijutott.
Egy szereplő, akivel nem tudtam mit kezdeni. Ebbe a kategóriába LAJOS KIRÁLYt és FELESÉGét tudom besorolni. Tudom, hogy a korabeli erkölcs(telenség) miatt olyanok a regényben, amilyenek. De én a feleség helyében már rég helybenhagytam volna a királyt, és leléptem volna tőle, élve az életem. Elvégre, ha a férfi szabadon kevergethet, akkor az milyen házasság? De persze, mindez a "lelépős" dolog csak a mai viszonylatokban lehetséges, akkoriban a házasságok még nagyon nem úgy működtek, mint manapság. Bár, egyiket sem látom helyesnek.. sem a mai, sem az akkori nem felel meg az én szememben tökéletesek tartott formának.
Összegzésként annyit írnék, hogy a történelmi regényekkel az olvasás elkezdése előtt mindig kicsit hadilábon állok, de aztán mindet megkedvelem. Eddig szerintem még nem volt olyan, amit ne imádtam volna. Már csak a kezdeti hozzáállásomon kell kicsit változtatnom. Budai Lotti pedig az egyik kedvenc írómmá vált!

Itt szerezhetitek meg a könyveit:

2017. október 29., vasárnap

Interjú Horváth Évával

Sziasztok! Most egy többkötetes szerzővel készítettem interjút, aki műveit a Publio Kiadó gondozásában jelenteti meg. Fogadjátok szeretettel Horváth Évát!


Marosi Katalin: Mesélj magadról!
Horváth Éva:  Horváth Éva vagyok, 59 éves szerző, író.  Végzettségem szerint idegenvezető.  Német és francia nyelven beszélek, és 24 éven keresztül dolgoztam az egri Dobó István Vármúzeumban, mint tárlatvezető.  Érdeklődési köröm a pszichológia, ezotéria, és a lélek dolgainak a megismerése.  Az elmúlt három évben öt könyvem jelent meg. Tükörképek – avagy egy „lélekbúvár” élettapasztalatai. Lélekfonalak, Macskamisztikum, Finomságok a konyhámból, Szülőföldem palóc ételei.  Jelenleg is írok egy könyvet. Elől járójában annyit elárulhatok, hogy az emberi szabadság meglétéről, annak elvesztéséről, valamint szabadságunk visszaszerzéséről fog szólni.  A könyv megjelenési időpontja még nincs kitűzve.

MK: Mi motivált arra, hogy az íróvá válás útjára lépj?
HÉ: Egyszóval válaszolok: kiégés. Úgy 9-10 évvel ezelőtt már éreztem, hogy a munkámban kiégek, és nem tudok új ismereteket nyújtani a látogatóknak. Azon kívül belül éreztem, hogy többre vagyok képes, mint az a munka, amit éppen akkor végeztem. Akkor kerestem meg Csernus Imrét, a népszerű pszichiátert, akivel átbeszélgettük a dolgaimat. Szóba került a pszichológia szak elvégzése, valamint az írással való foglalatosság. Ő javasolta, hogy írják, ha ebben a tevékenységben lelem meg az örömömet. Mint említettem már a pszichológia és az ezotéria az a terület, amely érdekel, és ebből kiindulva indítottam a találkozó után pár héttel a blogomat, amely a „Lélekbúvárkodás” címet viseli.  Hamar ismerté vált a blog, és 2014-ben olvasói javaslatra adtam ki bloggyűjteményemet „Tükörképek – avagy egy „lélekbúvár” élettapasztalatai címmel.  Szívem mélyén mindig szerettem volna írni, és újságíró lenni.  55 évesen álmom megvalósult író lettem.

MK: Több könyved is megjelent a Publio kiadó gondozásában. Melyik számodra a legkedvesebb? Miért pont ez?
HÉ: A legkedvesebb számomra a Tükörképek c. könyvem, hiszen ez az „első szülött” gyerekem. A szülők is az első gyerekükre a legbüszkébbek, és így van ezzel az író is.  A másik dolog, amiért erre a könyvre vagyok a legbüszkébb az az, hogy a kiadás után közel fél évig a kiadó top 10-es listáján minden helyezést megjárt, és ez egy kezdő szerzőnek nagy élmény.  Szerepelt a Családi Lap könyvajánlójában is.  Már külföldön is vásároltak belőle: Felvidék. Szlovákia, Ausztrália.

MK: Melyik művedet mely olvasórétegnek ajánlod?
HÉ: Mivel nem regényeket írok, hanem olyan témákat vetek papírra, amely az élet dolgairól szól, és azok bárkivel előfordulhatnak az életben, így 18-100 éves korig tudom ajánlani a könyveimet az olvasók irányában. Az írásaimat leginkább a nők kedvelik, de már a férfiak is érdeklődnek a témáim iránt. Kitűnik mindez abból, hogy a szerzői oldalam kedvelői között is egyre több a férfi.

MK: Van egy kedves történeted, az olvasóiddal, a könyveiddel, vagy éppen az írással kapcsolatban, amit szívesen elmesélnél?
HÉ: 2014 szeptemberében jelent meg a Tükörképek c. könyvem. És a következő év márciusában tartottam Egerbe a Bródy Sándor Megyei Könyvtárban az első író-olvasó találkozót. Izgalommal vártam. És meglepetésemre nagyon szép számmal jöttek el.  A szerző szerint a legismertebb írók könyvbemutatóján sem szoktam olyan szép számmal megjelenni, mint az én könnybemutatómon.  Nagyon  szívesen emlékszem vissza 2016. november 4-ére.   Ugyanis akkor Noszvajon a Csendülőben tartottam könyvbemutatót, amely mint ismeretes  Csernus Imre kávézója.  Nagy örömömre szolgált, hogy nála tarthattam meg a bemutatót, hiszen minden álmom ez volt. Szakszerű tanácsokkal látott el, mind a könyvkiadás, mind a könyveim témáit illetően. Hiszen hasonló témákban írunk.  Élmény volt számomra ez a találkozás.

MK: Mit gondolsz, mi a siker titka?
HÉ: Hogy mi a siker titka? Először is az, hogy higgyek magamban, és abban, amit csinálok. Hit nélkül nem ér az egész semmit.  Időközben rájöttem, hogy amint a könyv forgalomba kerül, útjára kell bocsátani, és nem görcsölni azon, hogy milyen lesz, kiknek teszik stb. A könyvek meg fogják találni az olvasóikat előbb-utóbb.  Minden szerző mást ért a siker alatt. Sikeres nem akarok lenni, csak ismert. A többi majd jön magától.

MK: Mit javasolsz a kezdő íróknak? Te miként emlékszel vissza az első tollvonásokra?
HÉ: Merjenek nagyot álmodni, és bele vágni az írásba. Írni, írni, írni!  Amit jönnek, a gondolatok azokat rögtön írják le, mert az ihlet elröppen. Nem számít, hogy hibás az írás, vagy gond van a stilisztikával. Azok majd javítva lesznek, ha kiadásra kerül a sor. Az a lényeg, hogy a gondolatok nem vesszenek kárba. Az első próbálkozásom nekem sem volt tökéletes. Helyesírás, stilisztikai hibák jellemzik a blogom kezdő írásait. Azóta sem javítottam, mert az az ember is én voltam. A könyvekbe került írások korrektúrázva vannak. A másik tanácsom: nem szabad tömeg számra könyveket írni, és kiadni. Csak akkor adjon ki minden szerző könyvet, ha közölni valója van az olvasókkal. Ettől eltekintve írni lehet.

MK: Köszönöm az interjút
HÉ: Én köszönöm a lehetőséget.

2017. október 27., péntek

BOOK BLOG NAME TAG 2017

Húha! Sziasztok, most, hogy egy ismerősöm, Ana blogján bolyongtam, vettem csak észre, hogy kaptam tőle Book tag kihívást. Szóval, most teljesítem. (Nem lesz egyszerű, mert többnyire csak könyvcímek ragadnak meg, de uccu, segít a moly :) )

O

Olivér - Papp Csilla: A másik oldalról 1.

L

Louise - Budai Lotti: A kegyencnő hálószobája 1.

V

(Bátor) Vilmos - Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine

A

Attila - Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine

S

Shannon - Josh Malerman: Madarak a dobozban

S

Stanley Lovekin - Mary Chamberlain: A dachaui varrónő

V

Venkat - Andy Weir: A marsi

E

Erin - Sue Fortin: A lány, aki hazudott

L

Lambert - Marc Norman, Tom Stoppard: Szerelmes Shakespeare

E

(Rachel) Elizabeth Dare - Rick Riordan: Percy Jackson

M

Massimo - Borsa Brown: A maffia ágyában

És, hát, a kihívottam mindenki, akinek van kedve minimum fél órán át kétségbeesetten kutatni nevek után, de akit személyesen kihívok, az Spirit Bliss. Hajrá drága, és kitartás ;) De szerintem neked jóval egyszerűbb lesz, mint nekem. Én eddig csak a történetre koncentráltam, de, kiderült, hiba volt :D (ezentúl jegyzetelni fogom a szereplőket, helyszíneket :D )
A kihívás lényege: lebetűzni nevekkel a blog nevét. Jó móka :) Hajrá mindenkinek!

2017. október 22., vasárnap

Interjú Tomor Anitával

Tomor Anitával a Helló újra, kedves exem! és az Álmodtam már rólad című nagysikerű romantikus könyvek szerzőjével készítettem interjút. Az írónő harmadik regénye novemberben jelenik majd meg Nyolc éjszaka címmel. Emellett három mesekönyve és kilenc gyerekeknek szóló foglalkoztató füzete is megjelent már. A könyveiről, tervekről, írói pályafutásról kérdeztem őt.

Véleményem a Hello újra, kedves exem! c. könyvről: http://olvassvelemolvassunkegyutt.blogspot.hu/2017/08/hello-ujra-kedves-exem.html



Marosi Katalin: Hogyan vált belőled író? Milyen út vezetett idáig?
Tomor Anita: Lehet, hogy meg fogtok lepődni, de engem gyerekként nagyon untattak a könyvek. Nem értettem, miért jó olvasni. Ezt utólag annak tudom be, hogy valószínűleg azok a könyvek, amelyek akkor a kezembe kerültek, nem voltak rám olyan hatással, hogy beszippantsanak és megszeressem az olvasást. Ha akkor mondjuk egy Harry Potter kötet került volna a kezembe, nem gondolom, hogy ne váltam volna azonnal könyvmollyá, de sajnos nem ezekkel a típusú könyvekkel próbálkoztam. Aztán úgy tizennégy éves lehettem, amikor a két legjobb barátnőm kitalálta, hogy írjunk folytatásos történeteket egy füzetbe. Egyik héten az egyikünknél, a másik héten a másikunknál volt a füzet és ott kellett folytatnunk a történetet, ahol a másik abbahagyta.
Ekkor kerültem be a középiskolába, és azonnal falni kezdtem a könyveket. Mert rájöttem, hogy a kötelező olvasmányokon kívül rengeteg olyan könyv van, ami érdekes, csak még nem fedeztem fel őket. Olyannyira megszerettem az olvasást, hogy aztán magyar-történelem szakon végeztem az egyetemen. Ott az öt év alatt nagyon sok szakirodalmat, szépirodalmi könyvet kellett olvasnom, és nem volt idő a tanulás mellett olyan regényeket olvasni, amelyek igazán érdekeltek. A barátnőmmel megfogadtuk, hogy amint leállamvizsgázunk, fél éven keresztül látni sem akarunk több komoly könyvet, csakis „limonádét” fogunk olvasni. És így is történt, az első utunk a könyvesboltba vezetett, ahol felvásároltuk az összes létező szerelmi történetet. Egyszerűen akkor és ott úgy éreztük, több Dosztojevszkij, Kosztolányi, Kafka könyvet nem bír el a lelkünk, nekünk valami boldogságtól csöpögő történet kell, amitől repülünk és úgy érezzük folyamatosan, hogy szerelmesek vagyunk. Olyannyira jól sikerült ez a projekt, hogy egy idő után, mikor úgy éreztem, elfogytak a jó könyvek, mert már mindet elolvastam, leültem a számítógép elé és úgy döntöttem, írok magamnak olyan történeteket, amelyeket nem lehet letenni. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezeket aztán meg fogom mutatni bárkinek. Azt meg pláne nem, hogy ennyire nagyon és ilyen sokan megszeretik majd a regényeimet.

MK: Mit kell tudni a regényeidről?
TA: A regényeim egytől-egyig romantikus történetek, de nem csak ez jellemző rájuk. Mindegyikben van valami plusz, amitől kifejezetten érdekesek lesznek. Az Álmodtam már rólad című első regényemben úgy szippantom bele az olvasót egy fantasy világba, hogy észre sem veszi. Még azoknak is kifejezetten tetszik ez a könyv, akik egyébként nem szeretik a fantasyket és erre nagyon büszke vagyok. A Helló újra, kedves exem!-ben a szerelmi szál mellett egy kis krimi vonal is megtalálható, ami baromi izgalmassá teszi a sztorit. A Nyolc éjszakában szintén egy krimibe csöppenünk majd (November 21-én lesz a megjelenés), amellett, hogy a két főszereplő elképesztő vonzalma és szerelmi története is a szemünk előtt játszódik le olvasás közben.
A könyveimre jellemző még, hogy az olvasókat cseppet sem hétköznapi helyszínekre kalauzolom el, minden regényem tele izgalommal, és rengeteg – a főszereplők közt zajló –  szenvedélyes szócsatával, és mindegyikben van nem kevés fordulat.

MK: Olvastam, hogy mesekönyveket is írsz. Hogyan tudod összeegyeztetni a felnőtt- és gyermekirodalmat?
TA: A mesekönyveimet elsősorban a gyerkőceimnek írtam és írom azért, hogy minél előbb megszeressék az olvasást és rájöjjenek, hogy olvasni szenzációsan jó. A fantáziánkban kalandozni és történeteket elképzelni a fejünkben az egyik legizgalmasabb kikapcsolódás a világon. Gyerekeknek mesét és felnőtteknek regényt írni viszont szerintem két teljesen különböző dolog. Nem mindegy, hogy milyen korosztálynak írunk. A mesekönyvekben a gyerekek nyelvén kell beszélni, míg a felnőtt irodalom sokkal kötetlenebb, ott jóval szabadabban lehet fogalmazni, sokkal több mindent ki lehet próbálni.
Mindemellett a mesék világa szerintem a fantasy világához sokkal közelebb áll. Talán annyi a különbség, hogy a gyerekeknek nem írunk szörnyekről, velejéig romlott, gonosz szereplőkről, ott finomabb, tanulsággal záródó történetekkel, könnyen megszerethető karakterekkel, mesébe illő helyszínekkel dolgozunk.
Amikor mesét írok akkor abban a zárt világban mozgok és utazok képzeletben, amit a gyerekeimnek képzelek el. Regényírás közben pedig teljesen más kontextusban merülök el, egy nekem tetsző történetet képzelek el, és gyakran olyan dolgokról írok, amiket például nem szeretném, ha a lányom tizenhat-tizennyolc éves kora előtt elolvasna.

MK: Kiknek ajánlod az alkotásaidat?
TA: A mesekönyveimet és a foglalkoztató füzeteimet a gyerekeknek és a szüleiknek. A regényeimet pedig mindenkinek, aki szereti a romantikus történeteket, a cseppet sem hétköznapi, külföldi, egzotikus helyszíneket; a szenvedélyes, letehetetlen és fordulatokkal teli könyveket.

MK: Mit javasolsz a kezdő íróknak? Neked milyenek voltak az első lépések?
TA: A kezdő íróknak azt javaslom, hogy sose adják fel! Ha szeretnek írni, akkor írjanak és olvassanak rengeteget, mert ezzel fognak fejlődni. Nekem sem volt egyszerű, de végig jártam az utamat és minden pillanatát élveztem. Főleg azokat a pillanatokat szerettem, amikor írhattam vagy egy jó könyvet elolvashattam. Remélem, minden kezdő írónak, teljesül egyszer az álma.

MK: Mesélj el egy kedves történetet, ami a könyveidhez, az íráshoz, vagy éppen az olvasóidhoz fűz!
TA: Rengeteg üzenetet kapok az olvasóktól nap, mint nap, amiért nagyon hálás vagyok nekik. És azért is nagyon hálás vagyok, hogy ilyen rengetegen olvassátok és szeretitek a könyveimet.
Talán a párommal kapcsolatban emelnék ki egy kedves sztorit. Mindig ő olvassa el legelőször a történeteimet, ő az, aki elmondja a véleményét. Róla tudni kell, hogy nagy Trónok harca rajongó és nagyon nem szereti a happy endes befejezést. Egyszer a barátnőmmel beszéltem telefonon és épp ecseteltük, hogy oké, mindkettőnk szerint is szuper lesz így a befejezés, mikor elment mellettem a férjem és odahajolva hozzám poénosan megjegyezte: „csajok, ki kell nyírni a főszereplőt!”. Nos igen, ezt azóta is minden regényemnél hangoztatja, éppen ezért a Helló újra, kedves exem! című regényem végét megírtam neki úgy, ahogyan neki tetszene. Persze a szerkesztőm azt javasolta, maradjon a happy endes befejezés, és én is amellett tettem le a voksomat. Úgy gondolom, az élet éppen elég nehéz és az embereknek sokkal inkább szükségük van egy pozitív végkifejletre, mint egy újabb szomorúsággal végződő sztorira, de nagyon cukin adta elő mindezt a férjem akkor és azóta is szívesen emlegetem ezt a történetet.
                                       

MK: Köszönöm az interjút.

2017. október 21., szombat

A marsi

Fülszöveg: AZ ​UTÓBBI ÉVEK LEGNAGYOBB SCI-FI SZENZÁCIÓJA, AMELYBŐL RIDLEY SCOTT FORGAT FILMET HAMAROSAN. A GRAVITÁCIÓ CÍMŰ FILMHEZ HASONLÓAN EZ A KÖNYV IS MEGHÓDÍTOTTA A SZÉLESEBB KÖZÖNSÉGET.
Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?
 „Egyszerűen letehetetlen ez a könyv! A marsi a jól megírt, eredeti sztori, az érdekes, valószerű karakterek, és az elképesztő technikai hitelesség ritka kombinációja… olyan, mintha a MacGyver-t keresztezték volna A rejtelmes szigettel."
Chris Hadfield asztronauta, a Nemzetközi Űrállomás parancsnoka
„A marsi rendesen odacsapott! Weir iszonyúan szórakoztató és nagyigényű túlélő thrillert írt, egy „MacGyver a Marson”-sztorit, ami épp olyan valóságos és szívfacsaró, mint az Apollo 13 igaz története."
Ernest Cline, a Ready Player One szerzője
Lebilincselő… olyan, mint Defoe Robinson Crusoe-ja egy intelligensebb szerző tollából.
Larry Niven, többszörös Hugo- és Nebula-díjas író
„Ősidők óta nem olvastam ennél jobb köny vet! Mielőtt feltöröd a pecsétet, ürítsd ki a menetrended. Ettől a történettől jobban beléd fojtja a lélegzetet, mint levegőszivárgás egy űrhajón. Szórakoztató, okos és pörgős – A marsi megad mindent, amit csak egy regénytől vársz!”
Hugh Howey, New York Times bestseller szerző
„Erős, ütős és tökös. Robinson Crusoe a Marson, huszonegyedik századi stílusban. Mielőtt ezt a könyvet elkezded, gondoskodj magadnak szabadidőről – kelleni fog, mert eszedben sem lesz letenni.”
Steve Berry, New York Times bestseller szerző

Könyvadatok:
Cím - A marsi
Eredeti cím - The,Martian
Kiadó - Fumax
Szerző - Andy Weir
Oldalszám - 358
Megjelenés - 2015
Fordító -  Rusznyák Csaba

Értékelés: Huh! Egy újabb olyan könyv, amitől féltem az elején, hogy majd nagyon megrekedek miatta a recizésben, és elhúzódik az olvasása... Ennek ellenére, nagyon imádtam, és rövid idő alatt kiolvastam. Kevesebb időt kellett vele töltenem, mint amennyit eredendően rászántam. Andy Weir hatalmas arc, így Mark is az lett. Élveztem minden percét. És, bár én soha nem lettem volna Mark helyében, Isten óvjon attól, hogy valaha is, csak úgy a "Marson felejtsenek", és hál'isten nem is nagyon fenyeget ez a veszély, de egy darabig azon drukkoltam, hogy még hagyják ott egy darabig, mert nem akartam, hogy véget érjen ez a klassz regény.
De aztán, amikor már a legénység is bajba került, drukkoltam nekik, hogy sikerüljön ez az egész, nagy mentőakció, és valósággal boldog voltam, amikor Mark újra ott volt velük, és... basszus, most jövök rá, hogy rohadtul nyitott véget ért! Ezt nem fejezhette be így az író, kell, hogy legyen folytatás... ugye, lesz?
Elképesztő humorral kezelt mindent a mi hős asztronautánk egyébként végig, amíg a Marson éldegélt, és jókat mosolyogtam rajta. Valamint annak ellenére, hogy nem szerettem annyira a biológiát, kémiát, fizikát, stb, és csak olyan teljesítendő tölteléktantárgyak voltak a nagy szerelmem, a magyar, töri és társaik mellett, ezt nagyon élveztem. Nem száraz tananyagszerűen szerepeltek ott a "fura betűk és számok", hanem olyan hirtelen élethelyzetekben kerültek elő, ahol a hozzáértő emberkéknek a kisujjukból kellett kirázni mindent. Így aztán izgalmas közegben olvashattunk mindezekről. Persze, még így sem értettem belőle kb. semmit, csak paráztam, ha valami nem volt oké, és ujjongtam, ha mindenre azt mondták, hogy "Rendben." vagy "Mehet.", és egyéb pozitív reakciók.
Még rengeteg mindent írhatnék, de friss az élmény, és a poénokat sem szeretném lelőni. Szóval, már csak egy dolog maradt: megnézem, hány körmömet sikerült lerágni... Szavamra, nagyon izgalmas regény, olvassátok el ti is!
Én pedig köszönöm a lehetőséget a Fumax kiadónak...:)

2017. október 15., vasárnap

Összeomlás

Fülszöveg: Ha önmagadban sem bízhatsz, kiben bízhatsz? 
Azon az éjszakán kezdődött az erdőben.
Cass Anderson nem állt meg segíteni annak a nőnek az autóban, és az a nő immár halott.
Azóta néma telefonhívások teszik pokollá Cass életét, és biztos benne, hogy figyelik.
A bűntudat lassan felemészti, kezd mindent elfelejteni. Hogy bevette-e a gyógyszerét, hogy mi a háza biztonsági berendezésének a kódja, vagy hogy volt-e vér azon a késen a konyhában.
B. A. Paris, a „Zárt ajtók mögött” nagy sikerű szerzője újabb, meglepő fordulatokban bővelkedő pszichológiai thrillerét az olvasó garantáltan nem tudja majd letenni.

Könyvadatok:
Cím - Összeomlás
Eredeti cím - The Breakdown
Kiadó - Művelt Nép
Szerző - B. A. Paris
Oldalszám - 368
Megjelenés - 2017
Fordító -  Gálvölgyi Judit

Értékelés: Nagyon érdekes könyv volt, a második felét, vagyis körülbelül a könyv 65%-át egyhuzamban olvastam el. És bevallom őszintén, úgy félrevezetett, hogy soha az életben nem jöttem volna rá az igazságra, ha a végén nem derül ki egyértelműen. Én annyira hittem Matthew-nak, meg a dokinak, hogy az utolsó oldalaknál el kellett szégyellnem magam, és ha Cass élő ember lenne, most a bocsánatáért kellene esedeznem.
Őszintén megmondva, ettől a könyvtől is tartottam kicsit az elején, de rá kellett jönnöm, hogy ez a könyv letehetetlen.
Úgy gondolom, hogy szívesen olvasnék még sok hasonlót. Mert nem egy könnyed téma, de jó olvasni, leköt, és sodor magával. Mindez igaz volt B. A. Parisnek erre a regényére. Talán azoknak tudnám ajánlani, akik nagyon szerették a Holtodiglant. Csak éppen itt nem a nő az, aki megkeveri a szálakat, hanem a férfi, meg az ő szeretője. És a végkifejlet talán az, ami mindent vitt. Mert mindenkire gondoltam volna, legfőképp egy idegenre, csak éppen Rachelre nem. Nekem ő volt az abszolút kedves szereplő, aki mindig ott van, ha segíteni kell. 
Szóval B. A. Paris tényleg fantasztikusan ír, hiszen műfaját tekintve egy pszichothrillerről beszélünk, és engem tökéletesen meg tudott téveszteni az utolsó előtti pillanatig. És azt hiszem, ilyen zsánerben ezek a könyvek a jók. Amikben a közölt tények végig teljesen hihetőek, ennek ellenére viszont hatalmas nagy hazugságok egytől egyig.
De nagyon büszke voltam Cassre, ahogy rájött a dolgok mikéntjére, és nem maradt gondban a végére. Habár, ha jobban belegondolok, akkor rájövök arra, hogy egy puszta véletlennek, és !spoiler! ?francia? diákoknak !spoiler! köszönheti leginkább, hogy rájött az igazságra, és tulajdonképpen megmentette önmagát. Ki tudja, hol végezte volna, ha nem jön rá időben, mi zajlik körülötte. 
Elvégre a múltját tekintve, minden oka megvolt arra, hogy elhiggye a megtévesztő hazugságot a környezetének, és ennek köszönhetően hagyja kihasználni és kicsinálni magát. Ha nincsenek azok a bizonyos diákok, akkor elég hamar utoléri a végzete. Egy olyan "halál", ami a legkevésbé sem lett volna megérdemelt.
Örülök neki, hogy Cass végül kiért a fényre. A folytatásban olyat tudnék elképzelni, ha egyszer írna második részt a szerző a regénynek, hogy boldogságos romantikus lenne a pszichothriller második része, és Cass hozzámenne az ikrek édesapjához, és lenne egy-két csodálatos, közös porontyuk is. De abba is nyugodt szívvel belenyugszom, hogy a történet itt véget ér. Fantasztikus élmény volt olvasni. Köszönöm a Művelt Nép Kiadónak!

A lány, aki hazudott

Fülszöveg: ***USA ​Today bestseller***
„Fordulatos, romantikus, letehetetlen regény, amely találgatásokra sarkallja az olvasót” – Julie Cohen
Ezt a lebilincselő pszichológiai drámát egy ültő helyében végig fogja olvasni!
Erin és Roisin barátok voltak, aztán egy halálos baleset mindkettejük életét összezúzta. Majd Roisin felfedezi Erin azóta, egy évtizeden át őrzött titkát, és eltökélten igyekszik elérni, hogy Erin megfizessen a hazugságokért.
Erin azonban nem akarja újra felvenni a kapcsolatot Roisinnal. Új életet kezdett Londonban, nem áll szándékában újra hazatérni. Mikor viszont apja rejtélyes körülmények közt súlyos balesetet szenved, nincs választása: haza kell térjen, és szembe kell nézzen egykori osztálytársával – és saját múltjával is. Erin tudja, ha nyilvánosságra kerül a titka, annak katasztrofális következményei lehetnek.
Mikor Roisin váratlanul eltűnik, minden gyanú Erinre terelődik. Mindent megtenne a családja védelmében, de vajon milyen messzire kész elmenni, miközben az óra ellene dolgozik?
Sue Fortin páratlanul izgalmas a pszichológiai thrillereiben soha nem tudhatod mi lesz a következő lépés. Nemzetközi sikerkönyvei végre itthon is megjelennek.

Könyvadatok:
Cím - A lány, aki hazudott
Eredeti cím - The Girl Who Lied
Kiadó - Álomgyár
Szerző - Sue Fortin
Oldalszám - 462
Megjelenés - 2017
Fordító - Harci Andor

Értékelés: Először kicsit tartottam ettől a könyvtől, magam sem tudom, hogy miért. Elképzelhető, hogy ha nem kapom meg recenziós példányként, akkor sosem veszem a kezembe. Bevallom őszintén, veszítettem volna. Hiszen egy fantasztikus könyvet olvastam, ami egyáltalán nem skatulyázható be a szerelem dráma sok műben bővelkedő kategóriájába.
Ugyanis van benne minden, amire egy olvasó csak vágyhat. A szerző nagyon jól keveri a szálakat, így az örökbefogadás és a valódi szülők megismertetése problémájától kezdve, a tiniterhességen át, a személyes és családi konfliktusokig mindent megtalálhatunk benne. Éppen ezért nem egy egyszerű kikapcsolódáshoz dukáló regény, hanem rendesen megmozgatja az olvasó agyát is, késztetést érezhet arra a könyv letétele után, hogy még egy kicsit foglalkozzon a történettel, és ne hagyja feledésbe merülni azonnal.
Úgy gondolom, ha valaki nagyon szereti a komoly témákat boncolgató irodalmat, és valami igazán maira, kortársra vágyik, akkor mindenképp olvassa el Sue Fortin könyvét. Meg persze abban az esetben is sokat segíthet, ha valaki a könyvben fellelhető helyzetek valamelyikébe belecsöppent a valóságban. Szerintem mindenképp jó lehet, annak ellenére, hogy azt mondják "mindenki a maga kárán tanul". Azért mégiscsak jó, ha van előttünk egy példa, hogy valaki miképp mászott ki a problémákból. Ha látunk valakit, aki szintén ugyanabban a problémában szenved, akkor máris azt érezhetjük, a bajunkkal nem vagyunk egyedül.
És, hogy egy kis szubjektív véleményt is írjak: nekem személy szerint nagyon tetszett a regény annak ellenére, hogy az elején nem voltunk olyan nagy barátok. Most az igazolódott be, hogy nem mindig az első benyomás a mérvadó. Az elején tán a cím, és a különleges borító riasztott vissza. De utóbb már tudom, hogy csak a regény cselekményének viharos, ködös mivoltát tükrözte mindkettő.
Mindenkinek szívből ajánlom elolvasásra!
...és köszönöm az Álomgyár kiadónak, hogy magam is olvashattam...:)


Interjú Bíró Szabolccsal

Sziasztok! Most egy olyan íróval készítettem interjút, akit bizonyára nagyon sokan ismertek és szerettek. Bíró Szabolcs a történelmi regények nagymestere, de már a fiatalságnak is írt egy remek ifjúsági irodalmat. Egyszóval mindenki talál a művei közt olyat, amit saját szájíze szerint tud értelmezni, és önként dalolva elolvasni.
Véleményem a Non Nobis, Domine c. regényről: http://olvassvelemolvassunkegyutt.blogspot.hu/2017/07/non-nobis-domine.html

Marosi Katalin: Mutatkozz be röviden!

Bíró Szabolcs: 1988-ban születtem a Felvidéken, Dunaszerdahely városában, a Csallóköz szívében, manapság pedig Szlovákia legszebb falujában, a középkori gyökerekkel rendelkező Kisudvarnokban élek a családommal. Első könyvem éppen tíz éve látott napvilágot, azóta sokat és sokfélét írtam, de leginkább a történelmi regény műfaja áll közel hozzám. Életem során számos dolgot kipróbáltam, voltam már újságíró, antikvárius, könyvkiadó, rockénekes és rendezvényszervező is, de az írás volt mindezek közül az egyetlen, ami mellett hosszú távon is kitartottam, és amit bátran merek a hivatásomként emlegetni. A patinás Athenaeum Kiadó szerzője vagyok, ami rendkívüli büszkeséggel tölt el. 2016 tavaszán az eredetileg 1326-ban alapított Szent György Lovagrend tagjává avattak, 2017 nyarán pedig Eger Kulturális Nagykövete lettem. Mindkét megtisztelő címet az irodalmi munkásságomnak köszönhetem.

M. K: Énekeltél rockzenekarban is. Az itt szerzett élményeidet is tudod hasznosítani a regényeidben?

B. SZ: A történelmi regényekben nyilvánvalóan nem, de egyszer írtam egy kisregényt egy kitalált rockbandáról, abba karikatúra-szerűen, felnagyítva és görbe tükör elé tartva elég sok saját tapasztalatomat beépítettem ebből a világból.

M. K: Nem is olyan régen írtál egy ifjúsági kalandregényt is a sok történelmi regény mellett. Melyik zsáner áll közelebb a szívedhez és miért?

B. SZ: Az említett ifjúsági regény az Elveszett csillagok, amit nagyon szeretek, mert minden perc, amit az írásával tölthettem, színtiszta élvezet volt. Hab a tortán, hogy a közönség is nagyon szereti. Annak a regénynek a titka, hogy szerelemmunka volt, és valójában nagyon személyes, szinte oldalanként tartalmaz valamit belőlem, az életemből, a környezetemből, a megtapasztalásaimból. Persze nem önéletrajzi regény: a személyes kapcsok a cselekmény mögött, a sorok között rejlenek, hiszen elsődleges célom az volt, hogy egy izgalmas, minőségi történetet alkossak. Ennek ellenére íróként a történelmi regény az én igazi műfajom. Ha most megint olyat kéne alkotnom, mint az Elveszett csillagok, akkor szerintem nagy bajban lennék. A történelmi regény zsánerében viszont rengeteg ötletem van még.

M. K: A könyvekben található rövid életrajzi ismertetőben olvashatjuk, hogy magad is felvidéki vagy, a helyszín pedig több regényedben is szerepet kap. Mesélnél nekünk a szülőhelyeddel kapcsolatos élményeidről?

B. SZ: Fontos nekem, hogy itt születhettem, hogy itt lehettem magyarrá. Talán ezért is ilyen erős bennem a szülőföldem, az anyanyelvem iránti kötődés, a nemzetem kultúrájának ápolása iránti igény. A Csallóközt pedig varázslatosnak tartom, habár a múlt évszázad második felében egyesek komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy szétrombolják ezt a tájat. A Csallóköz tulajdonképpen egy hatalmas sziget, melyet a Kis-Duna mellékágai határolnak: a Kis-Duna egykor a Csalló nevet viselte, ezért hívták a térséget a Csalló közének, azaz Csallóköznek, ami Pozsonytól Komáromig terjed. Más nevei is ismeretesek, úgymint Aranykert vagy Kukkónia. A régi magyar legendák szerint itt élt Tündér Ilona, ez a föld tehát valóban varázslatos. Királyaink, mint például Nagy Lajos vagy Hunyadi Mátyás is szerettek ide járni: egy-egy kimerítő pozsonyi tanácskozás után nagy vadászatokra indultak a buján zöldellő Csallóközbe, majd pedig Komáromban pihenték ki magukat. Hosszan tudnék erről mesélni, egyszer talán meg is teszem egy regényben.



M. K: Jelenleg a tizenöt kötetesre tervezett Anjouk c. sorozatot írod. Miért épp az Anjou-kort választottad?

B. SZ: Hosszú történet, amit röviden úgy tudnék összefoglalni, hogy így kellett lennie. Eredetileg csak a templomos lovagrend magyar ágáról, annak végnapjairól szerettem volna regényt írni. Aztán rájöttem, hogy ez az időszak pont egybeesik az Árpád-ház kihalásával, a trónviszályok korával, illetve az Anjou-ház felemelkedésével. Egy idő után azt tapasztaltam, hogy a magyar történelemnek ez a szakasza jobban érdekel, mint a templomosok története. Így kötöttem ki egyelőre az Anjou-kornál, de remélem, lesz alkalmam további izgalmas történelmi korszakokat is bebarangolni.

M. K: Mit javasolnál azoknak a kezdő íróknak, akik történelmi regényekkel szeretnének foglalkozni? Mi az a módszer, amelyre te magad is „esküszöl”?

B.SZ: A történelmiregény-írásnak két fő szabálya van: ismerd a kort, és tudj regényt írni! Azaz egyrészt rengeteget kell tanulni, olvasni, szakirodalmazni, és a lehető legmélyebben áttanulmányozni az adott korszakot – vallást, viselettörténetet, gasztronómiát, hadviselést és mindent, ami fontos lehet, ami a választott kort jellemezte. Mindez azonban mit sem ér, ha valaki nem tud jól „mesélni”, nem tudja, mitől működik egy prózai mű, egy regényt. Ha ez a kettő megvan, akkor már csak azt kell tudni, miről és miért akarunk írni. Utána kezdődhet a munka.

M. K: Köszönöm az interjút.

2017. október 8., vasárnap

Madarak a dobozban

Fülszöveg: Ezzel ​a robbanásszerű sikereket arató könyvvel indítjuk el új könyvsorozatunkat, amely Fumax Thriller néven fut majd. A Bird Box tavaly jelent meg, már több mint 15 országban eladták a kiadási jogait, a filmjogok is egyből elkeltek, és az elkészült forgatókönyv meg is nyerte az olyan forgatókönyvek számára kitalált díjat 2014-ben, amelyikből még nem készült film. Nemrég jelölték a patinás Bram Stoker-díjra, aminek megnyerésére nagyon jelentős esélye van.
 TARTALOM
 Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.
 A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.
 Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.
 Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?
 Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.

Könyvadatok:
Cím - Madarak a dobozban
Kiadó - Fumax
Szerző - Josh Malerman
Oldalszám - 262
Megjelenés - Budapest, 2015
Fordító - Rusznyák Csaba

Értékelés: Hát, ez valami fantasztikus egy könyv. Megint egy olyan regény, ami az első oldaltól az utolsóig fogva tartja az olvasóját. Mindenkinek szívből ajánlom, aki szereti az izgalmakkal teli, sodró lendületű cselekményt. Én ennyi idő alatt végeztem ki: 2017. október 6., 19:14 → 2017. október 8., 23:46, de nem zárom ki azt, hogy ha az embernek van ideje összefüggően több időt szentelni a regénynek, és nem kell olykor-olykor megszakítania az olvasást, hogy akkor képes lesz néhány óra alatt eljutni az utolsó oldalig. Most már egyébként biztos vagyok abban, hogy el fogom olvasni a szerző következő könyvét is, amivel nem is olyan régen találkoztam össze a tervezett megjelenések között.
Írnék magáról a Fumaxos kivitelezésről is: elképesztő a borító, és teljesen illik a címhez, miszerint madarak vannak a dobozban, ha ebben az esetben, a külsőt szemléljük allegóriaként, és a könyv a doboz, és mint egy kalitkába, egy hasított fedélen keresztül kukkanthatunk be a szárnyasok zárt világába, ugyanis a belső címoldalra vannak nyomtatva azok a bizonyos madarak. Szerintem egyenesen fantasztikus.
Még a címmel kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy nekem kétszer volt amolyan "Heuréka!" érzésem, és sajnos a valós volt a kisebb hatással rendelkező. Mert én az első 50-60 oldal után azt mondtam, biztosan azért Madarak a dobozban a könyv címe, mert az emberek a leterített ablakok mögött az emberek úgy élnek, mint a dobozba zárt madarak. De aztán kiderült, hogy tényleg dobozba zárt madarak is megjelennek a cselekményben, szóval "puff!" az én elvont gondolkodással kiagyalt elméletemnek.
A cselekményről annyit, mivel nem akarok lelőni sok poént, hogy én még nagyon olvastam volna tovább, mert az anya és a gyerekek célba érésénél vége szakad, és nekem nagyon sok megválaszolatlan kérdésem maradt. Várom, hogy egy következő részben az író lerántsa a leplet a "lényekről".
Köszönöm a Fumax Kiadónak, hogy olvashattam! Nekem ez a könyv mindenképpen ötcsillagos kedvenc lett. 

Interjú Papp Csillával

Sziasztok! Most egy olyan írónővel hoztam interjút, akinek ha elolvassátok az első regényét ( A másik oldalról ), akkor biztos, hogy azonnal nyúlni akartok majd a másik után, hiszen olyan fantasztikus, ráadásul annyira hirtelen ér véget. Fogadjátok szeretettel Papp Csillát!


Marosi Katalin: Mutatkozz be, mondj magadról pár szót!
Anya, nő, vezető, író. Mikor mi vagyok. Zseniálisan tudok a női szerepek között manőverezni. Igen intenzívek a mindennapjaim. Egy mini bölcsis és egy elsős gyermekem van, vezetőbeosztásban dolgozom, és emellett írok. Azon, hogy mindezt hogyan vagyok képes véghezvinni, sokszor én is elgondolkodom. Segítség nélkül biztosan nem menne. A munkámban zseniális emberekkel dolgozom, akik hasonlóan látják a dolgokat, mint én. A szótáramban nem ismerős a lehetetlen kifejezés. Mindennek van megoldása, és én mindig arra törekszem, hogy a legjobbat hozzam ki az adott szituációból. Az írás a hobbim, ez jelenti nekem a feltöltődést.

MK: Miért az írást választottad hivatásodnak?
Tulajdonképp nem ez a főfoglalkozásom, és ezt szerintem nem is lehet választani. Azt gondolom, hogy az írás talál az emberre. Vagyis nálam ez így történt. Mindig is vonzott az irodalom, a versektől a regényekig, sőt azt mondanám, hogy a kultúra, mint közeg áll közel hozzám. Legyen az színdarab, könnyű vagy komolyzene, olvasás, írás. Már gyermekkoromban is írtam, szóval ez valószínűleg végig fogja kísérni az életemet.

MK: Mit jelent számodra az írás?
Az írás maga az élet. Fiatalon minden intenzív élménynél tollat ragadtam, akkor még a szó szoros értelmében, ugyanis naplót írtam, igazi füzetbe igazi tollal. Ez mindig is segített feldolgozni a körülöttem zajló eseményeket. Írtam, ha valami jó dolog történt velem, és akkor is, ha szomorú voltam. Számomra ez egy terápia. Mostanság írni nekem olyan, mintha kivonulnék a saját életemből, és ilyenkor belehelyezkedek a főhőseim életébe, és bármi is zajlik ott, nekem mindenképp pihenést-kikapcsolódást jelent.

MK: Mikor határoztad el, hogy megírod A másik oldalról c. regényedet? Milyen körülmények ösztönöztek erre? Mit kell tudni erről a regényről?
Ezt már sokszor elmondtam, de megunhatatlan sztori. 39 évesen azt éreztem, hogy az életemben mindent és mindenkit magam elé helyezek. Teljes erőbedobással dolgoztam a munkahelyemen, otthon igyekeztem jó feleség és kreatív anya lenni, és jobban érdekelt, hogy ki legyenek mosva-vasalva a ruhák, mint az, hogy velem mi a helyzet. Ekkor számot vetettem „magammal” és arra jutottam, hogy 40 éves koromra ideje megvalósítani az álmomat. Szóval így született a regényem. Végtelenül egyszerűen hangzik, de iszonyú mennyiségű munka áll mögötte. 
Maga a történet egy romantikával -némi erotikával- megfűszerezett izgalmas sztori. Egy fiatal lány és egy orvos megismerkedése és egymásra találása fut a középpontban, de emellett a jóval több mellékszereplővel találkozhatnak az olvasók, mint amit egy szokványos szórakoztató regényben megszokhattak. Emiatt némileg eltér a sztenderdektől, valamint próbáltam becsempészni néhány mélyreható gondolatot is bizonyos élethelyzetekre vonatkozóan. Az ilyen részekkel csínján bántam, épp annyit igyekeztem megmutatni például egy válási helyzetből, vagy a nőkkel szembeni erőszakból, ami még elviselhető. Az egész történetet lazaság és a humor szövi át. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam az olvasóktól és sokan kiemelték, hogy élet közeli helyzeteket mutattam meg. Talán ezért lett szerethető a regény.


MK: Miért kapott ennyire nyitott véget a regény?
Így sikerült abbahagyni… Az tisztán érezhető volt, hogy nem fejeztem be a történetet, csak azt nem tudtam, hogy mikor érkezik majd a 2. rész. Végül is nem sokat kellett rá várni, hiszen közel egy évre rá meg is jelent a folytatás.

MK: Ha tehetnéd, melyik szereplőddel töltenél el egy napot? Miért pont vele?
Olivérrel, Hannával. Nem Dénessel… Nem tudok erre a kérdésre válaszolni. Amikor regényt írok, és nem az előre eltervezett szálon folytatódik a történet, az az érzésem, hogy én csak megfigyelő vagyok és az a dolgom, hogy rögzítsem a fejemben zajló eseményeket. Szóval sok-sok órát, napot (én inkább éjszakát) töltök el a szereplőkkel, és ezt végtelenített verzióban képes lennék csinálni.

MK: Mit javasolsz a kezdő íróknak? Te miként emlékszel vissza az első tollvonásokra?
Nem mindegy, hogy valaki ír, vagy csak az írást fontolgatja. Szerintem mielőtt bármiben is gondolkodunk érdemes egy produktumot létrehozni. Sokakban megfogalmazódik a gondolat, hogy „egyszer leírom ezt”, vagy „megírok egy regényt”. Nekik azt javasolnám: tegyék meg. Ha ez megtörtént, akkor érdemes olyan szakember gárdát keresni, akik segítenek eligazodni a könyvkiadással kapcsolatos útvesztőben. Az Álomgyár Kiadó épp ilyen. Az első regényem megjelenésekor egy számomra hiteles újságíró azt mondta, hogy ebben az egészben az a nagy dolog, hogy én ezt eldöntöttem és véghezvittem. Ezt az elvet javasolnám másoknak is követni!


MK: Köszönöm az interjút.

Jobbra húzott történetek

Ekkor olvastam: 2018. december 27., 17:34 → 2018. december 30., 10:22 Fülszöveg: Szex, szerelem, Tinder. Erről a hármasról szól e...