2017. november 26., vasárnap

Becca Prior interjú

Sziasztok! Ma egy nagyon különleges szerzővel hoztam interjút, aki a melegerotikus regények nagymestere. A z ő nevéhez fűződik többek között A tanítvány sorozat és a nem rég megjelent Festett testek is. Ti olvastatok már tőle valamit? Fogadjátok szeretettel az interjú-vasárnap vendégeként Becca Priort!



Marosi Katalin: Különleges a témaválasztásod, és a kidolgozásod pedig fantasztikus. Mi késztetett arra, hogy a meleg erotikáról írj regényt?
Becca Prior: Köszönöm szépen. A témaválasztásomnál nem tudom, mire gondolsz. Ha általánosságban arra, hogy erotikus melegregényeket írok, akkor nem érzem ezt különlegesnek, maximum bátrabbnak, mint amivel egy kezdő író próbálkozni szokott. Bloggerinaként indultam, az olvasóim ismerték a munkáimat, nem árultam zsákbamacskát, ezért nem meglepetés, hogy ezen a vonalon dolgozom azóta is. Mára több ezren olvasták a könyveimet, és nagyon büszke vagyok arra, hogy szinte mindenki megkedvelte a műfajt, és azóta is hűséges olvasóm.
Hogy miért írok meleget? Mert ehhez van kedvem és érzékem. Nem nagyon tudok heterót írni. Így vagyok összerakva. Talán majd egyszer megpróbálom…

MK: Mit javasolsz az olvasóidnak, miként viszonyuljanak a Stockholm-szindróma című könyvedhez, és az egész munkásságodhoz? Mire kell felkészülniük, mielőtt olvasni kezdenek „téged”?
BP: A Stockholm-szindróma egy érdekes könyv. Már a fülszövegnél is gondban voltunk a szerkesztőkkel, hogy hová soroljuk be, de nem jöttünk rá a megoldásra. Elsősorban krimi, de ugyanannyira erotikus-melegregény is, mégis fontosabb benne a családi kötelékek és a múlt szerepe egy átlagos könyvnél.
Aki már olvasott tőlem, annak csak annyira kell felkészülnie, hogy ez sokkal pörgősebb, eseménydúsabb, inkább akcióregény, A tanítvány sorozathoz képest pláne, ami egy lassan folydogáló romantikus fiúregény (a lányregény mintájára). Akik bármelyik könyvemet most olvassák először, azoknak elsősorban arra kell számítaniuk, hogy nyers, fülledt erotika van benne, amit magyarul még valószínűleg heteróban is ritkán talál az ember, melegben meg csak nálam. Ha elég nyitott, és esélyt ad a szereplőimnek, akkor valószínűleg meg is kedveli őket addigra, mire szembesülnie kell a két fiú közötti testi szerelemmel.

MK: Ki a kedvenc szereplőd a Stockholm-szindrómából? Miért pont ő?
BP: Morgan Hayes, Brian apja. Őt szerettem írni a legjobban, mert rajta próbáltam ki először, hogy mennyire tudom egyik érzelemből a másikba átvinni az olvasót, és egy karakternél képes vagyok-e úgy lebontani a héjakat, akár a hagymánál, míg megérkezünk a lényeghez, és lerántom a leplet a valódi énjéről. Úgy érzem, sikerült, és erre nagyon büszke vagyok.

MK: Milyen érzés volt ezt a regényt megírni? Milyen hatással volt a folyamat rád, illetve a környezetedre?
BP: A Stockholm-szindrómát egy zeneszám inspirálta, aminek azonos a címe a könyvvel. Akkoriban ez volt a kedvenc számom, és minél többet hallgattam, annál jobban éreztem, hogy szeretnék írni egy könyvet, ami tele van akcióval, izgalmas, mégis szerelmes, és nem utolsó sorban erotikus. Aztán, ahogy nekiálltam, be is szippantott, és két hét alatt írtam vagy 300 oldalt belőle. Utána a fiókba került, mert A tanítvány második részén dolgoztam gőzerővel, majd amikor a kiadó felvetette, hogy adjuk ki az SS-t, akkor ismét nekiálltam, de rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogyan fogom lezárni. Úgy jártam, mint a Twin Peaks készítői anno. Volt egy remek sztorim, csak nem tudtam, mi legyen a vége. Aztán hetek hosszas munkájával kitaláltam, de sokáig úgy tűnt, nem lesz megoldás.
A környezetemre semmilyen hatással nincs az írói munkám, mivel otthon nem dolgozom a könyveimen. Ha írok, akkor sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, és ha nincs rá időm, akkor egy idő után elvonási tüneteim vannak, amit nehezen viselnek, úgyhogy inkább hagynak dolgozni a könyveken, amennyit csak akarok.

MK: Nem egyszerű elindulni, és végighaladni egy írói pályán. Te milyen tanácsot tudsz adni a kezdő íróknak? És magad miképp emlékszel vissza az első tollvonásokra?
BP: Nem gondolom magam írónak, még most, a kilencedik könyvem után sem. Valahogy az számomra egy másik életformát feltételez, mint amiben én élek. Sokkal több alázat és lemondás kellene hozzá, mint amit én bele tudok tenni ebbe. Nekem hobbi az írás, egy szenvedély, és csak a szerencsének köszönhetem, hogy véletlenül sikeres lettem vele.
Kezdő íróknak sem adnék tanácsokat, azt megteszik helyettem azok, akik többet gondolnak magukról. Csak azt tudom elmondani, ami alapján elolvasok egy könyvet vagy sem. Számomra fontos a magyar nyelv helyes használata. Nem a helyesírási hibákra gondolok (bár nyilván, aki könyvet szeretne kiadni, az gondoskodjon korrektúráról, vagy bele se kezdjen), hanem arra, hogy olyan kifejezéseket használjon az író, amit ismer és használni tud. Kifejezetten idegesít, ha az adott mondat nem értelmezhető, mert az a kifejezés nem azt jelenti, amit az író gondol. A másik javaslatom, hogy mindig tartsanak maguk körül olyan embereket, akik őszintén nyilatkoznak a könyveikről, segítő, értő kritikát fogalmaznak meg, és azok alapján próbálják megítélni magukat és a könyveiket, mert az irótársak kedves, de sokszor üres vagy csak viszonzás reményében adott magasztaló értékelései semmire nem valók. Az adott csoporton belüli buborékban létezés nem visz közelebb a célhoz, ahhoz, hogy az olvasók is pénzt áldozzanak a munkádra.

MK: Van esetleg olyan kedves történeted, ami az olvasóidhoz, könyveidhez köthető, és szívesen elmesélnéd?
BP: Az elmúlt három évem csupa csoda volt, kezdve az első könyvem megjelenésétől, a mostani dupla premierig, amikor a nyolc-kilencedik könyvem jelenik meg egyszerre. De fontos mérföldkövek a Könyvfesztivál, vagy az utóbbi, teltházas író-olvasó találkozó is. Ezernyi történetem van, és ugyanennyi kedves olvasóm, akik bearanyozzák a mindennapjaimat.
Remélem, ez még nagyon sokáig így lesz a jövőben is!


MK: Köszönöm az interjút!
BP: Én köszönöm a lehetőséget! 

2017. november 25., szombat

Szerzők szombatja- Gergely Melinda

Gergely Melinda:
Új életre
ébredve


Az egész egy fiatal lány rémálmával kezdődik. Arról álmodik, hogy majdnem vízbe fullad, de egy férfi megmenti az utolsó pillanatban. Később kiderül, hogy ez nagyon is valóságos volt.
A főhősnő, akit végül a Jázminnak neveznek el, betegen, emlékek nélkül tér magához, megmentője, Krisztián birtokán egy Isten háta mögötti helyen. A férfi már az első találkozásukkor halálra rémíti őt. A csúnya sebhely az arcán, tiszteletet parancsoló megjelenése, már önmagában félelemmel tölti el, de a mogorva, komor modora még a külleménél is rémisztőbb. Az első perctől kezdve bizalmatlanok egymáshoz. Krisztián képtelen elviselni, hogy bárki is láthatja a sebhelyes arcát, amit egyszerűen fogyatéknak tekint. Jázminban pedig még emlékek nélkül is elevenen él a félelem. Amit meg sem ért, míg fel nem fedezi a hátán végig futó hegeket, korbács nyomokat. Akkor viszont elhatározza, hogy soha többé nem bánthatja őt senki. De mikor megtudja, hogy Krisztián mentette meg az életét megfogadja, hogy mindenképpen elnyerni a bizalmát. De a kettejük között kialakuló szerelemmel egyikük sem számol.
Krisztián először csak kötelesség tudatból ápolja és gondoskodik róla. Úgy érzi, felelősséggel tartozik iránta miután megmentette az életét. De képtelen elviselni még a gondolatát is, hogy látja az arcát. Egy megkeseredett férfi, akinek a hegek az arcán korántsem tükrözi a mély sebeket a szívén. Még mindig nyomasztják őt a múlt gyötrő emlékei, amiktől nem tud szabadulni és egy olyan bűn, amit képtelen megbocsátani magának. A lelke mélyén viszont csak megértésre és szeretetre vágyik, amit Jázmintól megkap, mégsem tud teljes mértékben hinni benne. Úgy érzi, őt senki sem képes szeretni.
Jázminnak nem csupán kedvese nehéz természetével és bizalmatlanságával kell megküzdenie, de saját kételyeivel és félelmeivel is. Bár a múltjára nem emlékszik, a szívébe vésődött megrögzött rettegés lerántja a mélybe. És ezt képtelen kivédeni. A szerelmükbe kapaszkodik, ami csupán egyetlen szalmaszálon egyensúlyozik. Hisz a titkaik, bizalmatlanságuk, bizonytalanságuk és félelmeik éket vernek közéjük. S mi lesz akkor, ha egy kapcsolatnak nincs szilárd alapja? Még egy apró fuvallat is romba döntheti.
Vilmos, Krisztián legjobb barátja megjelenik és kérdőre vonja Jázmint tiszta őszinte érzelmeit illetően, sarokba szorítva őt a vádjaival és erőszakos viselkedésével. Ő egy pillanat alatt képes megtagadni a szerelmét. Az a félelem, amit mindeddig elnyomott magában hirtelen a felszínre tör az erős nyomás alatt és arra sarkallja, hogy elárulja a szerelmüket. A
legrosszabb az egészben, hogy ennek a kierőszakolt vallomásnak Krisztián is fültanúja lesz, és persze azonnal elhiszi, hogy Jázmin csupán a pénzért van vele, míg őt csak egy
szörnyetegnek tekinti. Ezután minden megváltozik kettejük között.
Jázmin bármit is mondjon, Krisztián egy szavát sem hiszi el. Hiába próbál magyarázkodni, semmit sem ér el vele. Bizonyítani akarja szerelmét, de úgy érzi semmi esélye. Krisztián
pedig képtelen megbocsátani. Elárulva, megsebezve érzi magát. Nem ért semmit. Jázmin csak úgy tudna mindent megmagyarázni, ha végre felfedné a titkát és megmutatná a hegeket a


hátán, de erre képtelen. Túlságosan szégyelli. Inkább elviseli szerelme haragját és megvetését.
Gergőben, a lovász fiúban viszont lelki társra talál, és szoros barátságot kötnek, amit persze Krisztián teljesen félre ért. Fellobban benne a féltékenység lángja. Haragjának és csalódottságának képtelen parancsolni és majdnem hatalmas hibát követ el. Jázmin még
sosem látta őt ilyennek. Annyira megrémül, hogy néhány emlékkép bevillan neki a múltjából. Innentől kezdve pedig már csak néhány lépés, hogy teljesen visszanyerje az emlékezetét. Vajon sikerülni fog nekik legyőzni az akadályokat, amiket az élet gördít eléjük?



Ajánlom ezt a könyvet a romantika kedvelőinek és mindenkinek, akinek megfordult már a fejében, hogy milyen lenne új életet kezdeni, tiszta lappal, mindent elölről, sőt emlékek nélkül, mintha a múlt nem is létezett volna, meg sem történt volna. A regényem első része épp erről szól. És hogy miért? Mert egykor én magam is gyakran vágytam erre. Ez a regényem volt akkor az egyetlen menedékem.




Kedvenc idézeteim:


“Azt hittem az emberek majd elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, de tévedtem. Az emberek mindig csak azt látják, amit látni akarnak, semmi többet. Miattuk pedig nem fogok megváltozni.”


"- Tudod, ez a szörnyeteg olyan ostoba volt, hogy beléd szeretett és elhitte azt, hogy te is ugyanúgy szereted, a csúf külseje ellenére is. Milyen végtelenül ostobák és hiszékenyek ezek a szörnyek, nem? Csak egy kis reményt kell keltened megfagyott szívükben, s máris úgy szeretnek téged, mint senkit azelőtt.
Jázmin meg sem tudott szólalni, csak most értette meg igazán, hogy nincs mentség arra amit tett. Krisztián minden egyes szava tőrként hasított a szívébe."



"A szerelem kiszámíthatatlan. Egyszer a felhő felé röpít, máskor a pokolba taszít. Ha igazán szeretsz valakit, olyankor az ész kevés ahhoz, hogy meggyőzze a szívedet arról, hogy ne szeressen többé. Ha minden a szeretett személy ellen szól is, ha a legnagyobb bűnt is követte el a világon, ha a szíveden mély sebet ejtett is és az eszed bárhogy is tiltakozzék, a szíved nem szűnik meg szeretni."



"Milyen ironikus"- szólalt meg Jázmin magában keserűen, letekintve a folyóra - "mégiscsak benned fogom lelni a halálom. Az ember nem menekülhet el a saját sorsa elől." - sóhajtott fel, némiképp beletörődve a helyzetbe. Aztán a szemeit az égre emelve így folytatta: - " Csak azt


sajnálom, hogy úgy kell meghalnom, hogy azt sem tudom, ki vagyok. Istenem, miért adtál nekem új életet? Hogy ezt is elhibázzam?"

2017. november 19., vasárnap

Zakály Viki interjú

Emlékeztek még a Szívritmuszavarra? Nekem a kapcsolatom a könyvvel, és egyben az írónő munkásságával egy szép téli estén kezdődött, amikor az Akvárium klubban megláttam a KMK standjánál. Nekem is akkoriban jelent meg az első könyvem, s ott és akkor volt életem első bemutatója  is, így már ebből kifolyólag is egyértelmű volt, hogy nemsokára olvasni fogom Viki regényét. Azóta az írónő nagy utat járt be, és további három alkotása is megjelent. Fogadjátok szeretettel Zakály Viktóriát!

Marosi Katalin: Kiadót váltottál. Ez mennyiben befolyásolja a könyvek témáját? A KMK-s köteteken Zakály Viktória név szerepel, a másik kettőn pedig Zakály Viki. Nem nagy eltérés, de másként ír a két hölgy? J
ZV: A könyvek témáját, úgy gondolom, nem a kiadóváltás határozza meg, inkább a két regénysorozat között eltelt idő: sokat változtam. Persze még mindig a magaménak érzem a Hanna-sorozatot, de most sokkal közelebb áll hozzám stílusban és persze lélekben is a Gábriel-sorozat. Úgy vélem, hogy az olvasóim bár nem ugyanarra, de ugyanolyanra számíthatnak, ha elolvassák a két különböző sorozatot. J

MK: Van kedvenced a műveid közül? Ha igen, melyik az, és miért?
ZV: Nem vagyok elfogult velük szemben: szeretem mindegyiket és mindegyiket másért. Amikor valamin dolgozok, akkor persze az a kedvenc, vagy legalábbis az, ami minden percben leköti a figyelmemet, a gondolataimat.

MK: Mik a terveid a jövőre nézve?
ZV: Szeretnék még írni az olvasóimnak sok-sok történetet. Remélem, hogy a kisfiam engedi, hogy néha elvonuljak a laptopom fedezékébe és alkothassak. J


MK: Ha egy olvasó éppen még csak érdeklődne a műveid iránt, melyiket ajánlanád neki, s hogyan?
ZV: Sokszor kérdezik a barátaim, hogy milyen könyvet ajánlanék nekik olvasásra, de erre soha nem tudok jól felelni. Mert a könyv vagy megtalálja az embert vagy nem. Én magam nagyon nehezen választok olvasmányt, ezért is nehéz nekem például könyvet venni ajándékba, és azt gondolom, hogy mások is így vannak ezzel. Ezért csak annyit tudok mondani a kedves olvasónak, akinek a kíváncsiságát esetleg felkeltette ez az interjú vagy egy másik, talán egy borító vagy egy érdekes fülszöveg, hogy adjon egy esélyt a történeteimnek, hogy elrepítsék messzire.

MK: Mit javasolsz a kezdő íróknak? Te miképp emlékszel vissza az első tollvonásokra?
ZV: Sokszor kérdezik ezt tőlem és mindig ugyanazt tudom válaszolni: olvasni kell, sokat és sokfélét. E nélkül nem létezhet író, minden tollvonásnak az olvasás legyen az alapja. Ezután merjen élni: utazzon, szeressen, tanuljon, csalódjon, nevessen és sírjon, hogy legyen miről írnia. Meg kell tapasztalni az életet a könyveken túl is. Ha ez mind megvolt, akkor írja le. És bízzon benne, hogy sok gyakorlással és jó stílusérzékkel megtalálja az olvasóit majd a története.  J

MK: Köszönöm az interjút.

2017. november 18., szombat

Szerzők Szombatja - Sophie Taylor



A föld… szilárd, mozdíthatatlan, kitartó.
A levegő… játékos, mókás, tiszta.
A víz… hideg, komoly, mélyen érző.
A tűz… energikus, szenvedélyes, makacs.

Él a négy őselem ezen a Földön.

Négy fiatal kapta meg azt az átkot, - vagy áldást -, hogy a négy őselem szelleme a testüket használja, hogy a démonokat távol tartsák az élőktől.

Eveline sose hitt másban, csakis önmagában. Megvolt a saját élete, a tervei és az álmai… Ám egy nap az egész rendszer összeomlott. Történt valami, ami felélesztette a testében mélyen szunnyadó, ősi erőt: a tüzet… Ő volt a Tűz leánya.

Történet egy lányról, aki önmagát és a helyét keresi a világban.
Történet az összetartásról, a hitről, másban és önmagunkban.
Történet a szerelemről, az fájdalmasról és az igaziról.
Történet egy csapatról, akinek minden tagja oly különböző mégis tehetetlenek egymás nélkül.
Történet a pokolról, a fájdalomról, a lemondásról.
Történet a jó és a rossz állandó harcáról… ami nem ér véget sohasem.

Eve, bár nem akarja hatalmas erőt kap. Amivel pusztíthat, amivel mindent felemészthet és elhozhatja a poklot a földre. Az átjárók évek óta nyitva állnak a démonoknak és nem tudja őket megállítani senki. Kivéve a négyeket.
Eve döntésre kényszerül, miközben meg kell küzdenie önmagával, a családjával és az átokkal. Hiszen nem érhet hozzá semmihez és senkihez. Az eddigi álmai a benne lobogó tűz hamvasztotta el.
Most úgy álmokat kell keresnie.

Megvásárolható: https://shop.colorcom.hu/?konyv=negyoselem valamint a szerzőnél.

2017. november 14., kedd

"Best of Reci" - Top15, amit recenziós példányként olvastam

Sziasztok! Elérkezett az a történelmi pillanat, mikor is mondhatom, hogy már egy éve annak, hogy hivatalosan is könyves blogger lettem, ugyanis 2016-ban ezen a napon keresett meg a Twister Media kiadó, hogy nem írnék-e a könyveikről. Persze boldogan vállaltam, s aztán én magam is kerestem támogatókat. Nagyon köszönöm tehát a Twister Mediának, az Álomgyárnak, Bíró Szabolcsnak, a Tilos az Á-nak, a 21. század kiadónak, Purgel Mihálynak, J. Soldiernek, Becca Priornak és a Newkidsnek, a Figyelem kiadónak, Zavodni Gréta Virágnak, Tomor Anitának, Szilágyi Helénának, az Athenaeum kiadónak, a Park kiadónak, Sienna Colenak, V. Kiss Orsolyának, a Maxim kiadó csapatának, Ella Steelnek, valamint a Fumaxnak, hogy rencenziós példányokkal támogattak ez az egy év alatt.
Továbbá Purgel Mihálynak, Gini Rouge Fefenek, Borsa Brownnak, Anne L. Greennek, Mira Sabonak, Szilágyi Helénának, Zavodni Gréta Virágnak, Sienna Colenak, R. Kelényi Angelikának, Papp Csillának, Bíró Szabolcsnak, Tomor Anitának, Horváth Évának, Spirit Blissnek (neked a klassz részletért is!! <3 :) ) és Szurovecz Kittinek is hatalmas köszönet. Ők voltak azok, akik eddig interjút adtak a blognak az interjú vasárnapok keretei közt.
Valamint még E. M. Millernek és Szilágyi Helénának, hogy az újonnan indult Szerzők Szombatja rovatban első két alkalommal publikáltak.
Igyekezetem erre a szép napra összeállítani a sok értékelt reciből egy Top15-ös listát, de ez nagyon nehéz volt, hiszen már az is kihívást jelentett, hogy 25-re, majd 20-ra csökkentsem az imádott könyvek listáját, nem hogy egyenesen 15-re! (A tízet már nem is mertem bevállalni.)



15. A lány, akinek nincs múltja



14. Kesztyűs kézzel


13. Az agyam eldobom




12. A kegyencnő hálószobája




11. A marsi


10. A dachaui varrónő


9. Hello újra, kedves exem!




8. Arctalan szerelem


7. A kék kabátos lány


6. A maffia ágyában




5. A remény hajnala



http://olvassvelemolvassunkegyutt.blogspot.hu/2017/08/a-remeny-hajnala.html

4. Szerelmes Shakespeare


3. Boszorkányszelídítő




2. Egy este Párizsban


1. A ház a tengernél


Így utólag leszögezném, hogy sosem reális ez a lista, mert egyszerűen lehetetlen objektívnek maradni. Mindig egy pillanatnyi állapot, amit a Top-valahányak ábrázolnak. Mindenkinek köszönöm a támogatást!

Interjú Szurovecz Kittivel

Fotó: Pintér Márta
Sziasztok! Bár nem vasárnap, de kedd reggel ismét hoztam nektek egy nagyon érdekes interjút. Szurovecz Kitti egy olyan zseniális írónő, aki immár minden korosztálynak a szívébe belophatta magát a legkülönbözőbb témában született regényeivel. Nincs olyan köztük, amelyiket ne lehetne valamiért szeretni. Csak, hogy néhány példát mondjak: Fényemberek, A sokszívű, Hópelyhek a válladon. Vagy éppen, aki korábbról ismerné az írónőt: Smink nélkül, Gyémántfiú. De Kitti nem csak regényeket ír, hanem újságírással is foglalkozik, így, aki a Meglepetést böngészi, az is találkozhat nevével az újságok hasábjain.


Marosi Katalin: Mi motivált arra, hogy írni kezdj?
Szurovecz Kitti: Az, hogy én írni kezdtem, teljesen öntudatlanul történt. Egyszerűen csak az írás volt számomra a megfelelő mód, hogy kifejezzem a gondolataimat, az érzéseimet. Segített megőrizni az emlékeimet és feldolgozni a traumáimat. Valahogy így kezdődött még tini koromban, aztán a húszas éveim közepén fordult komolyra a helyzet, amikor megírtam az első regényemet, a Smink nélkült. Akkor már évek óta újságíróként dolgoztam.

MK: Mi áll közelebb a szívedhez, az újságírás vagy a regényírás?
SZK: Nem tudok választani, mert mindkettőt nagyon szeretem csak másként és másért. Újságírónak lenni azért jó, mert nagyon színes így az életem, sok emberrel, sok helyzettel találkozom, rengeteg sorsot ismerhetek meg a riportjaim során, és ezek a tapasztalások egész biztos, hogy hozzátesznek a regénybe foglalt történeteimhez is. Számomra a két dolog nem létezik egymás nélkül. Ha pusztán regényeket írnék, akkor is a kutatós fajta író lennék, aki utánamegy a témának, anyagokat gyűjt, és sok-sok érintettel beszél, hogy amit kiad a keze közül végül, az hiteles legyen.

MK: Tanítasz is, kreatív írás kurzust tartasz. Milyen élményeid fűződnek ehhez a tevékenységhez?
SZK: Nagyon szeretek tanítani, már amennyiben az írás tanítható. Szerintem nem. A kurzuson Totth Benedekkel közösen kidolgoztunk egy anyagot, amelynek feladatai, írásgyakorlatai segítenek kibontakoztatni a tehetséget, de a novellaírás, regényírás nyilván nem egzakt tudomány, tehát jóval összetettebb dolog, ki, hova jut el a kurzus végére. Több olyan tanítványunk volt, akinek a tanfolyam óta jelent már meg írása önállóan vagy novelláskötetben, nagyon büszkék vagyunk rájuk. Ami pedig engem illet, élvezem a Centrál Médiaakadémián folyó műhelymunkát, új színt vitt az életembe, hogy taníthatok, hálás vagyok érte.

MK: Hogy telik egy átlagos heted? Mennyi időt tudsz írásra fordítani?
SZK: Nálam ez ciklikusan működik. Ha nagyon benne vagyok a regényírás folyamatában, akkor napi szinten foglalkozom akár 3-4 órát is a szöveggel, jellemzően esténként vagy a korareggeli órákban, mert egyébként főállású újságíróként dolgozom a Meglepetés magazinnál, ami a hétköznapjaim jelentős részét lefoglalja. Most például, mint regényíró, nem dolgozom semmin, csak fejben formálódik egyelőre az új történetem. Januárban fogok bele egy újabb, hosszas kutatómunkába. Ismét nagyon nehéz témába fogom belevetni magam…

MK: Számos regényed jelent meg, a legkülönfélébb témákat érintetted. Melyik áll legközelebb a
szívedhez és miért?
SZK: Mindig az áll hozzám legközelebb, amin éppen dolgozom, a többit egyszerűen felrakom a polcra és már nem foglalkoztat tovább. Ami a témáim közül engem a leginkább érintett, az a borderline személyiségzavar párkapcsolati vonatkozása, és egyáltalán, a bántalmazó kapcsolatok világa, tehát ha muszáj valamit kiemelni, akkor az legyen a Hópelyhek a válladon.

MK: Utóbbi két regényed elég komoly és szokatlan témákat feszeget. Milyen a fogadtatásuk a korábbiakhoz képest?
SZK: Úgy vettem észre, hogy a korábbi olvasótáborom egy része megmaradt, egy másik része lemorzsolódott, de nagy örömömre sok új olvasóm is lett a Hópelyhek a válladon és A sokszívű témáinak köszönhetően. Nyilván ezek nem könnyű könyvek, így kapok miattuk hideget-meleget, de nem árulok zsákbamacskát: sajnos vagy nem sajnos, nálam ez van, ez lesz, nem érdekel már a limonádé romantika, valós emberi helyzetekről, létező problémákról és azok lehetséges megoldásairól szeretnék mesélni a könyveimben. Ez persze nem azt jelenti, hogy én nem olvasok szórakoztató irodalmat, vagy romantikus regényeket, vagy lenézném a műfajt, csak úgy érzem, én a Gyémántfiú és a Fényemberek trilógiáimban, ebben a műfajban mindent elmondtam, és még többet is, amit valaha akartam.

MK: Elmesélnél nekünk egy kedves történetet, ami az íráshoz, a könyveidhez, vagy éppen az
olvasóidhoz fűz?
SZK: Most több dolog jut eszembe. Egyszer az olvasóim szerveztek nekem egy meglepetés szülinapi bulit. Úgy tudtam, egy szimpla író-olvasó találkozóra megyek, erre ott vártak nagyon sokan tortával, lufikkal, és még énekeltek is nekem. Az nagyon megható volt. Ahogyan az is, amikor írt nekem egy lány, hogy hónapok óta kórházban van a súlyos betegsége miatt, és a lábadozás megterhelő időszaka alatt csak az tartja benne a lelket, hogy az anyukája egymás után hordja be neki a könyveimet. Ilyen történeteket napestig tudnék mesélni…

MK: Mit tanácsolsz a kezdő íróknak? Te miképp emlékszel vissza az első tollvonásokra?
SZK:  Jaj, azok már olyan régen voltak, hogy egyáltalán nem emlékszem rájuk. J A kezdő íróknak azt tanácsolom, írjanak sokat, olvassanak sokat, sőt, rengeteget, és használják ki az internet adta lehetőségeket a publikálásra – ez ma a legegyszerűbb út az olvasókhoz.

MK: Köszönöm az interjút.

2017. november 11., szombat

Szerzők szombatja - Szilágyi Heléna

Szilágyi Heléna: Utazás a múltba
 
Johanna hiába töltötte be a tizennyolcadik életévét, a szülei – heves ellenkezése ellenére – még mindig gyermekként kezelik. A család fekete báránya, aki az elkényeztetett, városi kamaszok életét éli. Ám Hanna élete teljesen megváltozik, amikor édesapja és édesanyja úgy határoz, hogy budapesti lakásukból visszaköltöznek a vidékre, ahol már tíz éve nem jártak. A lány lázad a sorsa ellen, és nem akarja észrevenni azt, hogy csupán egy boldogabb élet ábrándjai azok, amiket maga mögött hagy. A költözést követően újra meg kell ismerkednie a tájjal, az emberekkel, a régi barátaival, és rá kell döbbennie, hogy nem csak ő, hanem mindenki megváltozott. Ez leginkább legjobb gyermekkori barátjára igaz, Csabára, aki az évek során gőgös álarcot öltött magára. Hanna kíváncsisága felülkerekedik ellenszenvén, és nyomozásba kezd, hogy kiderítse a rejtélyes múltú srác történetét, amely egy keserédes fordulattal megváltoztatja vélekedését minden ismerőséről. A tiltott, de annál vágyottabb viszony és a múlt, ami még mindig üldözi Johannát, megmérgezi a boldog pillanatokat. Mikor azt hiszi, hogy végre beilleszkedett és elfogadták, egy titok kirobbanása és egy baleset következtében végül mindenki hátat fordít neki.

Megvásárolható: Colorcom Kiadó https://shop.colorcom.hu/?konyv=utazasamultba
Műfaj: romantikus ifjúsági regény



2017. november 5., vasárnap

Spirit Bliss interjú

Sziasztok! Most egy olyan írónővel hoztam nektek interjút, akit bizonyára már nagyon sokan ismertek. Hét regénye jelent eddig meg a Könyvmolyképző kiadónál, s további kettő vár jelenleg megjelenésre. Ha azt mondom, hogy Árnyékvilág, Démoni érintés, A Szem vagy Rabszolgák kora, akkor egészen biztos eszetekbe jut a tüneményes írónő neve. Mai vendégem Spirit Bliss, fogadjátok szeretettel!

Marosi Katalin: Bevallom őszintén, nem állok éppen fényesen a könyveid olvasásával, mert valahol nagyon lemaradtam, és egyelőre nem tudtam behozni. Ennek ellenére mind a heten itt pihennek a polcomon, és várják a társaikat, hogy egyszer tarthassak majd egy nagy „Spirit Bliss-maratont”. Így elsőre rögtön jön is egy nagyon aktuális kérdés: mit várhat az olvasó a következő évben?

Spirit Bliss: Ha minden jól megy, akkor jövő évben kijön a Rabszolgák kora 1. – Az égitolmács című fantasy sorozatom első könyve, valamint leadtam már A Szem című krimisorozatom második részének kéziratát is, remélhetőleg az is megjelenhet 2018-ban. Ezen kívül Gruden Reginával benne vagyunk egy közös projektben, írok egy új regényt, ő pedig képregényt rajzol hozzá. Terveink szerint ezek online lesznek elérhetők majd az olvasók számára.

MK: Visszatérve a korábbi alkotásaidra, nekem az Árnyékvilág a kedvencem. Te hogy vagy ezzel? Mindig az aktuális „gyermek” a kis kedvenc, vagy a régiek között rejtőzik egy örök favorit?

SB: Természetesen mindegyik regényemet szeretem, de a nagy kedvencem még mindig az Árnyékvilág 2. – Kígyók sziszegése. Annyira megszerettem a főszereplő, Peter karakterét, és olyan jól bele tudtam bújni a bőrébe írás közben, hogy a mai napig ez a könyv áll a legközelebb a szívemhez.

MK: Az eddig legújabb, megjelent regényed A Szem. Mit kell tudni róla? Hogyan mutatnád be egy olyan olvasónak, akinek még nem akadt a kezébe? Miképp ajánlanád? (Tulajdonképpen ez a válasz most nekem is nagyon hasznos lesz. J )

SB: A Szem egy akciójelentekkel és romantikus szállal dúsított krimi regény. Olyan emberekről szól, akik megunták, hogy a bűnözők mindig megússzák, és az áldozatokat nem védik igazán sem a törvények, sem az illetékes szervek. Úgyhogy kézbe veszik az irányítást, megalakítják a Szemet, illegalitásba vonulnak, és ők maguk büntetik meg a bűnösöket, és védik meg az ártatlanokat. Ezáltal pedig vállalják azt, hogy ők maguk is üldözöttek lesznek, hiszen a rendőrség és az FBI szemében ugyanolyan bűnözők, mint a többi. Az első könyv főszereplője Ana, aki a Szem tevőjeként dolgozik. Egy éjszakai őrjárat során megmenti egy rendőr, Ryland életét, és ez megváltoztatja és megbonyolítja az egész életét. Ryland ugyanis kötődik valahogyan a múltjához, és olyan emlékeket és értéseket kavar fel benne, amikről úgy hitte, mélyen eltemette már őket magában. Közben viszont a Szem új ügyére is koncentrálnia kell, ugyanis egy apa kétségbeesve kérte a szervezet segítségét, mivel a lánya, Tamara nyom nélkül eltűnt.

MK: Nyílt titok, hogy most fog megjelenni a Rabszolgák kora. Milyen hosszúra tervezed a sorozatot? Mit lehet tudni a történetről?

SB: Duológia vagy trilógia lesz, attól függ, hogy a fejemben lévő történet két vagy három regénybe fér-e majd bele. Egyébként egy fantasyről van szó, amely amellett, hogy izgalmas és romantikus, fontos társadalmi kérdéseket is boncolgat. A történet egy olyan világban játszódik, ahol egy rabszolga-generáció fellázadt az uraik ellen, legyőzték őket, ám ahelyett, hogy egyenlőséget teremtettek volna, egyszerűen csak megfordították a szerepeket, és volt uraikat és azok leszármazottait tették a saját rabszolgáikká. A férfi főszereplő, Haiger gyerekkorában rabszolga volt, ám most szabad ember. Azon kevesek közé tartozik, akik érzik, hogy helytelen volt fenntartani a rabszolgaság intézményét, ezért az életét azzal tölti, hogy a lázadás után kapott vagyonából minél több rabszolgát megvásároljon, és jó, biztonságos helyre juttasson. Így kerül hozzá Hush is, egy fiatal rabszolgalány, aki annyi gyötrelmen ment már keresztül, hogy testileg és lelkileg is sérültté vált. Haiger megkedveli őt, és megpróbál segíteni neki a gyógyulásban. Ám közben újabb lázadás készülődik egy titokzatos vezetővel a háttérben, akit senki sem ismer, és csak úgy nevezik: Irányadó. Ő és földalatti szervezete, a Csapás azon munkálkodik, hogy teljesen eltörölje a rabszolgaságot, ám ehhez szükségük van egy „fegyverre”. Egy égitolmácsra, aki a régi, vallási mítoszok szerint hallja az igazi Istent, az Egyet, és aki az Egytől kapott tanácsaival és tőle kapott erejével elősegítheti a Csapás győzelmét.

MK: Most, ahogy a teljes munkásságod nézem, magam is látom (ismételten), hogy mennyire sokszínű. Van benne úgymond reális világban játszódó trilógia is, gondolva itt az Árnyékvilágra, és folytatásaira. Valamint akad fantasy (Démoni érintés) is, és sok-sok izgalmas krimi-szál (pl. A Szem) pedig szintén. Hozzád melyik áll legközelebb, a közeljövőben melyik vonalat fogod továbbvinni? Miért?

SB: Mivel eléggé logikus a gondolkodásmódom, így nagyon közel áll hozzám a krimi műfaja, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben csak krimit fogok írni. Pusztán annyit jelent, hogy bármit is írok majd, fantasyt, romantikust, thrillert stb., biztosan lesz benne valami izgalmas krimi szál is. Igazából, nekem szükségem van rá, hogy mindig valami mást írjak, nem tudnék hosszabb ideig vagy örökre megragadni egyetlen zsánerben. Azt unnám. Kellenek a kihívások, kell, hogy újabb és újabb területen próbálhassam ki magam.

MK: Immár hét regényed olvasható nyomtatásban, de miként emlékszel vissza az első tollvonásokra? Mit javasolsz a most kezdő íróknak?

SB: Az első tollvonást 13 évesen ejtettem egy unalmas biológia órán. Nagyon jó időszak volt az, mert akkor találtam rá életem céljára: az írásra. Amikor az osztálytársaim elolvasták a történetem elejét, és követelték rajtam nap mint nap a folytatást, már tudtam, hogy én író leszek. Sokan mondták, hogy ez csak egy álom, úgysem fog megvalósulni, még most is sokan próbálnak elbizonytalanítani, de mivel képtelen lennék az írás nélkül boldogan élni, így foggal-körömmel harcolok ezen álmomért. Kitartok akkor is, ha nehéz, és sokan bolondnak néznek érte. Ilyen az, ha valaki tényleg megtalálja az igazi szakmáját.

MK: Fantasztikus írónő vagy, de emberként hasonlóan csak jót tudnék mondani rólad. Jómagam sok-sok szép élményt tudok felidézni, ha találkozom a neveddel. Neked mi a legkedvesebb történeted, ami az íráshoz, a könyveidhez, vagy éppen az olvasóidhoz fűz?

SB: Nagyon kedves vagy, hogy ezt mondod, köszönöm szépen. :) Sok csodás emléket kaptam már az írásnak köszönhetően az olvasóimtól, annyit, hogy napokig sorolhatnám őket. Imádtam azt az időszakot, amikor belekezdtem a saját blogomba, és az akkori legjobb barátnőmmel, Szandival reggeltől estig a történetemen dolgoztunk. Én írtam, ő olvasta és véleményezte a történetemet, szinte mondatonként szétcincáltuk. Amikor pedig kikerült a blogomra, megesett, hogy több száz véleményt is kaptam egy-egy fejezethez. Az egy nagyon boldog időszak volt számomra. És annak az időszaknak köszönhetem azt is, hogy végül megjelentek a könyveim, mert a blogos olvasóim buzdítottak arra, hogy írjak egy saját regényt, és küldjem szét a kéziratot a kiadóknak. A könyveim megjelenése után is rengeteg élmény ért. Volt olyan olvasó, aki megírta, hogy a kórházban az én könyveim tartották benne a lelket. Olyan is, aki a Kígyók sziszegése segítségével tudta feldolgozni a párkapcsolatában lévő nagy korkülönbséggel kapcsolatos félelmeit. Egy lány elmesélte, hogy ő is írt, de leégett a házuk, bent veszett az összes műve, és évekig képtelen volt újra írni. Aztán elolvasta a könyveimet, ihletet kapott tőlük, és ismét alkotni kezdett. Megesett, hogy egy-egy dedikálásomra külföldi olvasók is eljöttek, egy Magyarországon tanuló japán diáklány például az én könyveim által gyakorolta a magyar nyelvet. Sok barátot is az írásnak köszönhetően ismertem meg, és ha ezek nem is mindig maradtak örök barátságok, rengeteg pozitív dolgot kaptam általuk. Egyszer egy olvasói találkozón pedig még feleségnek és pótanyukának is felkértek. Éppen ebédeltünk az olvasóimmal egy plázában, amikor a szomszédos asztalnál ülő apuka felismert, félrehívott, és elmondta, hogy éppen anyukát keres a vele lévő kislányának. Persze, akkor szörnyen zavarban voltam (főképp, hogy az olvasóim a hátam mögött kuncogtak), megköszöntem a lehetőséget, és nemet mondtam. Azóta viszont vicces és aranyos emlékként tekintek erre is.

MK: Köszönöm az interjút.

SB: Én is köszönöm szépen. :)



IDE kattintva pedig egy hosszabb részletet olvashattok az írónő legújabb, még megjelenésre váró regényéből, a Rabszolgák kora első részéből.

2017. november 4., szombat

Spirit Bliss: Rabszolgák kora 1. /Részet/

"A helyiség nyílásában ácsorogom, fájdogál a hasam. Tegnap kaptam egy karéj kenyeret, de az már réges-régnek tűnik. Talán nem is volt igaz, csak álmodtam. Sose lehessen tudni. Néha az ember lánya már nem tudja meghatározani, mi a valós. Végül nem bírom tovább, kisurranok, le a lépcsőn. Az orrom visz magával, érezem az ételszagot. Még jobb, mint a szappanyszag. Az a falap, amivel elfedik a szobákat, résnyire nyitva vagyon, odaosonok, és megint szagolgatok.

– Gyere be, te lány! – A kiáltás hirtelenül ér. Hátraugrok, levegőt se nem veszek, hátha nem is hozzám szólottak. Persze tudom, hogy igen. A gazdán kívül két nőszemélyt láttam még, de ők idősbek nálamnál. Korom szerint én vagyok az egyetlen leány. A szívem aztat súgja, spurizzak vissza a szobába, de akko’ talán megbüntetnek, hogy nem engedelmeskedtem. A büntetés pediglen mindig rosszabb, mint a parancs, így vagyon ez kitalálva.

Betolom a falapot, nagyokat nyelek. A szám telis-tele lett nyállal. Amikor majrézok, mindig ez vagyon, és mostan még az életszag is rátesz egy lapáttal. A gazda az asztal mellett ül a két nővel. Nem értem. A nők nyakán ott vagyon a rabszolgák jele, ahogyan nékem is; hogyan ülhetnek mégis egy asztalnál a gazdával? Egyikük mostan feláll, és teli mer egy mély fatányért valami levessel, aminek olyannyira jó a szaga, hogy majd meghalok érette.

– Tessék, a tiéd! – Nékem szánja. Aztat hiszem… A gazdára nézek, mer’ nem vagyok má’ semmiben sem bizonyos. A szemöldökét ráncolja, mintha bosszúságot okoznék neki. Má’ kérném is sűrűn a bocsánatot, amiko’ bólint.

– A tiéd.

Közelebb megyek. Mostan vagy álmodom, vagy ez egy csapda. Vagy nem tudom… Mindenesetre elveszem a tányért, azután miko’ sehonnét sem nem érkezik pofon, a sarokba spurizom. Leguggolok, és gyorsan falni kezdek. Nem kell a kanál, a tányérból szürcsölöm ki a levest. Minél több legyen a hasamba, mielőtt még fölébredek vagy meggondolják magukat. Hallom, hogy a gazda megint sóhajt. Ahogy föláll, csikorog a széke – tudtam: túl szép, hogy igaz légyen. Csak még egy kicsit, még egy kortyot. Fölnyögök, amiko’ elveszi tőlem a tányért. Oly keserűség önt el, hogy könnyes lesz a szemem.

– Az istenit neki! Visszaadom, csak ülj már ahhoz a tetves asztalhoz! – A gazda hangja dühösnek hangozik, de amitet mond, az nem rossz. Nem tudom, hogy a hangnak vagy a szóknak higgyek-e. A nők felé néz, mintha várna valamire. Aki a levest adta, odajön mihozzánk, megfogja a karomat, és fölhúz a földről. Azután vezetni kezd. Nem értem, mitet akar, úgyhogy hagyom néki. Sok mindent nem értek én ezen a világon.

A nő lenyom az asztal melletti székre, én pedig összeszorítom a szememet. Egyszer munka közben kiszállt a lélek a lábomból, és leültem a régi gazda asztala mellé a párnára. Akkora pofon volt a jussa, hogy három napra csengő költözött a fülembe.

– Jovának hívnak, ő Sasar, az a mogorva alak pedig Haiger – szólal meg a leveses nő. Kinyitom a szememet, de nem merek reájuk nézni. – Neked mi a neved?

A nevem? Talántán még sose nem kérdezték meg tőlem. De mitet kéne felelnem? Sok néven hívtak engemet, mindiglen, ahogyan éppen akartak, de hogy melyik az igazi, aztat nem tudom. Nagyon erősen töröm a fejemet, hátha eszembe jut, hogyan is szólítottak, amiko’ még nagyon kicsinyke voltam, de nem emlékezem reá.

– Te, Haig, egy néma lányért adtad oda négyhavi kosztpénzünket? Vagy nem ismeri a nyelvet?

– Tud ő beszélni, csak nem akar. Hagyjátok békén! Te meg egyél végre! – A gazda elém csapja a tányért. Megint dühösnek látszódik, mégis ennem ad. Nem értem, nem értem.

Enni kezdek, annyira finom, hogy nem és nem akarok törődni a kavarodással a hasamban, csak emelem a kanalat újra meg újra, és nyeldekelek. Azután má’ késő. Hallom a kiáltásokat, és látom, ahogyan a számból az asztalra fröccsen minden, amit eddiglen befaltam. Próbálom lent tartani, de nem megyen. Magától működik a testem. Az sem az enyimé teljesen. Pedig olyan finom volt, annyira finom…

– Ezt nem hiszem el! Bassza meg!

– Haiger, megijeszted!

– Jól van, na, nem akartam, csak…


– Semmi gond, kedvesem. – A Jova nevű nő a szájamat és az államat törülgeti. Szörnyűségesen érezem magamat, mégis hagyom néki. Annyira… kedves. – Látod, megint megríkattad! – pillant vádlón a gazdára. Én el akarom mondani, hogy nem miatta sírok, de csak csukolok egyet. Talán tényleg elveszejtettem a hangomat."

Jobbra húzott történetek

Ekkor olvastam: 2018. december 27., 17:34 → 2018. december 30., 10:22 Fülszöveg: Szex, szerelem, Tinder. Erről a hármasról szól e...