2017. december 17., vasárnap

Interjú Gombos Tündével

Ez alkalommal is egy nagyon különleges szerzővel készítettem interjút, aki az Álomgyár kiadó gondozásában jelenteti meg jobbnál jobb regényeit. A Szerelemtánc c. regényével lépett először a nyilvánosság elé, idén pedig egy merőben más alkotással dobogtatta meg az olvasói szívét. Fogadjátok szeretettel Gombos Tündét!

Marosi Katalin: Mesélj magadról! Mi motivált arra, hogy írni kezdj?
Gombos Tünde: Mindig is fikciók keringtek a fejemben, megállás nélkül ezeken fantáziáltam. Mégsem jutott eszembe nagyon sokáig, hogy ezeket le is írhatnám. Egyszerűen csak együtt éltem velük és dédelgettem őket magamban. Ahogy egyre csak gyűltek, mind nehezebbé vált kordában tartani őket, napról napra erősebben kikívánkoztak belőlem. Aztán egy borzongató augusztusi délutánon villámcsapásszerűen érkezett meg Harcos Dávid története, ami akkora hatást gyakorolt rám, hogy azonnal maga mögé utasította az összes várakozó társát, rögtön tudtam, hogy ezt a csodát, ami bennem lezajlott, mindenképpen meg szeretném osztani másokkal. Így el is kezdtem megírni a Szerelemtáncot.  

MK: Mit kell tudni a munkásságodról? Melyik könyvedet miért ajánlanád az olvasóknak?
GT: A könyveim Magyarországon játszódnak és köztünk élő emberekről szólnak. Nevezhetném a szereplőimet hétköznapinak is, de nem a szó negatív értelmében. Ők a maguk egyszerű és emberi módján mind különlegesek. Ahogyan vágyakoznak, félnek, titkolják a gyengeségeiket, próbálják a jobbik arcukat mutatni, boldogok vagy éppen boldogtalanok, pontosan olyanok, mint mi magunk. Az olvasó magára ismer, és azonosul valamelyik karakterrel, vele együtt érez és gondolkodik. Vagy éppen vele együtt, időnként rajta, nevet, mert az emberi gyarlóságnál nincsen viccesebb!
A Szerelemtánc és a Pataki Emma naplója is szép emberi történet. Bár nagyon másképpen, de mindkettő egy-egy nehéz helyzetbe került fiatal életébe enged bepillantást, hol meghatva, hol megmosolyogtatva az olvasót. A Pataki Emma naplója még épp csak kijött a nyomdából, arról egyelőre kevés visszajelzés érkezett, de nagy örömömre azokban bőven előfordul a „csodálatos”, a „letehetetlen” és a „katartikus” jelző, a Szerelemtáncról viszont már megszámlálhatatlanul sokszor mondták az olvasók, hogy rengeteg szeretetet adott nekik a könyv.

MK: Ki a kedvenc szereplőd a regényeidből? Miért pont ő?
GT: Nem tudnék választani a Szerelemtánc Dávidja és Lilienje között, hiszen annyira egybefonódik a sorsuk a regényben, hogy ők egymás nélkül nem létezhetnének. Mindketten nagyon szimpatikusak, ugyanis jó emberek. Dávid bőrébe bújva írtam a történetet, a magaménak éreztem minden gondolatát, tépelődését, fájdalmát és reményét, úgyhogy adná magát, hogy ő legyen a kedvencem. Igen ám, de Lilient (meg tulajdonképpen az egész regényt) egy hozzám igen közel álló lány ihlette, ezért őt ugyanannyira a szívembe zártam, mint Dávidot.
A Pataki Emma naplójából is nehéz volna egyetlen kedvencet megneveznem. Emma életében merültem a legmélyebbre, fél éven keresztül vele keltem és feküdtem. Mondhatnám, egyek voltunk mi hat hónapon át. Nagyon megkedveltem őt ez idő alatt. Viszont ott van a történetben Pici, Emma egyik barátja, aki még csak nem is a férfi főszereplő, de annyira kedves mackó, a maga esetlen bájával, végtelen szeretetével, utánozhatatlan egyéniségével és ellenállhatatlan humorával, hogy nem lehet nem imádni!

MK: Most jelent meg egy új regényed, Pataki Emma naplója címmel, ami első ránézésre merőben más, mint a Szerelemtánc volt. Tényleg nagyon különböznek? Ha igen, miben? Milyen érzés volt megírni őket?
GT: Tényleg nagyon különbözik a két könyv, amiben erős szándékosság van, ugyanis nem szeretnék klónokat gyártani. Nem akarok az olvasók agyára menni azzal, hogy önmagam ismételgetem. A Szerelemtánc egy végtelenül magányos srác boldogságkeresésének és saját mássága elfogadásának kissé szomorkás, melankolikus, szívet facsaró és melengető története. Mivel ez a srác egy fordító, tehát a szavai választékosságából él, a gyönyörű nyelvezettel megírt szöveg nem hangzik idegenül a szájából. Valószínűleg éppen a kivitelezés szépsége miatt kapta meg a Szerelemtánc a Margó-díj jelölést. Pataki Emma viszont egy tizenöt éves kamaszlány, aki a naplójában leplezetlen őszinteséggel örökíti meg minden gondolatát és érzését, élete minden történését, természetesen a kamaszok által használt, többnyire nem finomkodó és kicsit sem irodalmi jelzőkkel tarkítva. És akkor még nem is említettem Emma apukáját, aki meg sokszor kifejezetten durva és trágár a lányával. Szóval a Pataki Emma naplója egy meglehetősen életszagú regény, amiből azonban szintén nem hiányzik a rengeteg érzelem, a szívhez szólás és a katarzis.
Megírni mindkét könyvemet imádtam, nagyszerű idő- és lélekutazás volt számomra először Dávid, majd Emma sorsába belecsöppenni, és hónapokon keresztül az ő életüket élni.  

MK: Mikor várható folytatása bármelyiknek, ha várható? Mi a terved 2018-ra?
GT: Bár mindkét regény folytatható lenne, és el is játszottam már gondolatban a cselekmények továbbszövésével, de 2018-ra nem ezt tervezem. Évek óta várakoznak már a fejemben az egyre türelmetlenebbé váló és papírra áhítozó történetek, ezek közül szeretnék egyet kiválasztani és kéziratba, illetve könyvbe önteni.

MK: Nem egyszerű elindulni, és végighaladni egy írói pályán. Te milyen tanácsot tudsz adni a kezdő íróknak? És magad miképp emlékszel vissza az első tollvonásokra?
GT: Még én is eléggé kezdő vagyok, nem is írónak, hanem írópalántának titulálom magam, úgyhogy mértékletesen osztogatnám tanácsokat. Amit biztosan elmondhatok, az az, hogy megszállottság, rengeteg munka, kitartás, bátorság és lélekig érő őszinteség feltétlenül szükséges.

MK: Köszönöm az interjút!
GT: Én köszönöm!

2017. december 10., vasárnap

Interjú Tóth-Bertók Eszterrel

Ma egy nagyon különleges regény szerzőjével hoztam nektek egy interjút. Az Amolyan lépcsőházi, szerelmes könnyed stílusban íródott olvasmány, ám mindezek mellett komoly mondanivalója is van. Mindenkinek szívből ajánlom. Fogadjátok szeretettel az interjú-vasárnap vendégeként Tóth-Bertók Esztert!

A szerzői fotót készítette: Zergi Borbála


Marosi Katalin: Mesélj magadról! Mi motivált arra, hogy írni kezdj?
Tóth-Bertók Eszter: Nagyon sokáig hivatásos néptáncos szerettem volna lenni, eszembe se jutott az írás. Végül aztán a Pécsi Tudományegyetemre jelentkeztem, film szakra, ahol muszáj volt írni. Eleinte csak megírtam, amit kellett, később viszont rájöttem, hogy szeretek írni. Ezért kritika szakirányra mentem, hogy egyszer majd filmkritikus lehessek. Mikor már Pesten éltem, jelentkeztem egy szépíró kurzusra, amelynek köszönhetően megtapasztaltam, milyen megteremteni egy elképzelt világot elképzelt karakterekkel, s hogy esik életre kelteni őket. Felszabadító érzés volt, és ez azóta is jelen van az életemben. Amit nem mondanék ki, azt leírhatom. Amilyen nem vagyok, vagy nem akarok lenni, olyanná tehetek valaki mást, s amit úgy hiszem, nem fogok megélni, azt megélheti helyettem egy általam megírt karakter.

MK: Mit kell tudni az Amolyan lépcsőházi, szerelmes c. regényedről?
TBE: A regény középpontjában a szerelem áll, ugyanakkor nem mondanám, hogy ez egy kimondottan romantikus történet. Ugyanis nemcsak a szerelemről akartam mesélni benne; épp ezért lett amolyan szerelmes. A cselekmény kiindulópontja és legfontosabb helyszíne egy lépcsőház, ahol számos különböző ember lakik. Mindegyikük máshogy él, más keresztet cipel – ebbe is szerettem volna bepillantást nyújtani, közben azonban a főhőseimre koncentráltam, akik épp e lépcsőházban ismerik meg egymást, s itt is szeretnek egymásba. A szerelmük szinte az első pillanattól halálra van ítélve, ők mégis szeretik egymást. Így vagy úgy, de örökre.
Mikor megfogalmazódott bennem a regény ötlete, azon gondolkoztam, milyen sokféle lehet az örök szerelem, s eldöntöttem, ennek egyik verzióját mutatom be – úgy, ahogyan én elképzelem.

MK: Ki a kedvenc szereplőd az Amolyan lépcsőházi, szerelmes-ből? Miért pont ő?
TBE: Ákos, vagyis az egyik főhősöm. Ő egy fiatal, kábítószerfüggő férfi, aki egész élete során függésben van valamitől/valakitől. Mikor megtudja, hogy a szülei örökbe fogadták, összeomlik körülötte a világ, erre azonban ő maga is rásegít. Egy nap aztán találkozik egy lánnyal, Gerdával, s belekapaszkodik, ami teljesen érthető. A vele való kapcsolatából ismerhetjük meg igazán a személyiségét, valamint abból, hogyan küzd azon dolgok ellen, amik ellen egyedül, segítség nélkül talán nem is lehet. Ákos különös karakter, akit egyszerre lehet elfogadni és elítélni, de érdekes módon én őt szeretem a legjobban ebben a könyvben.

MK: Milyen érzés volt ezt a regényt megírni? Milyen hatással volt a folyamat rád, illetve a környezetedre?
TBE: Különleges élmény volt, hiszen korábban sokkal rövidebb terjedelmű írások kerültek ki a kezeim közül, ez a történet azonban vitt magával. Nem hagyott aludni, enni, inni – csak írtam és írtam, mígnem egyszer véget ért. Ez volt a legfurcsább érzés, hiszen még nem tapasztaltam. Annyira megszoktam a világot, amit teremtettem, hogy nehéz volt visszazökkenni a valóságba. Aztán mikor ez visszazökkenés megtörtént, jött a következő lépcsőfok: odaadtam a kiadónak és az olvasóknak, remélve, hogy szeretik majd. S még ma is azt remélem, hogy vannak, akik szeretik, mert ez már nem (csak) az én történetem, hanem azoké (is), akik olvassák.
Hogy milyen hatással volt a folyamat a környezetemre? Mindenki roppant türelmes volt. Édesapám lelkesen olvasta az újabb fejezeteket, a párom pedig minden egyes sort végighallgatott, mert úgy javítottam az írást, hogy közben hangosan felolvastam neki. Szóval azt hiszem, nemcsak én éltem több mint egy évig ebben a történetben, hanem a közvetlen környezetem is.

MK: Nem egyszerű elindulni, és végighaladni egy írói pályán. Te milyen tanácsot tudsz adni a kezdő íróknak? És magad miképp emlékszel vissza az első tollvonásokra?
TBE: Nem igazán tudok tanáccsal szolgálni, hiszen én magam is kezdő vagyok, aki szomjazza a tanácsokat. Talán csak azt a közhelyet tudom mondani, hogy nem szabad feladni. Rövid ideig ugyan, de egész más munkám volt, mint amilyet az egyetem befejezése után elképzeltem magamnak, de sosem hittem el, hogy nem leszek egyszer újságíró. A munkából hazaérve minden nap leültem és írtam, legjobb tudásom szerint, az pedig, hogy nem adtam fel egy percre sem, meghozta a gyümölcsét. De persze mindig van újabb cél, újabb kihívás, úgyhogy a munka és a kitartás örök. S ha ez a kettő megvan, nagy baj már nem lehet.

MK: Köszönöm az interjút!

2017. december 8., péntek

Interjú Cserjési Petrával

Bár eléggé megkésve, de hozom a "múlt vasárnapi interjút". (Sajnos nagyon megcsúsztam, mert rengeteg mindent kellene csinálnom egyszerre, ehhez az is kevés lenne, ha a nap 48 órából állna, és ezért elnézést kérek.)
Egy olyan írónőt mutatok be nektek, akinek első regénye az Álomgyárnál jelent meg, Halott barátnők címmel, ám ennek folytatása már ingyenesen letölthető az írónő oldaláról, innen: http://drcserjesipetra.com/letoltesek/
Az első részt itt szerezhetitek be: https://bookline.hu/product/home.action?_v=Dr_Cserjesi_Petra_Halott_baratnok_Mit_tehet_egy_nyomozo_ha_meggyilkoljak_a_legjobb_baratait_&id=289012&type=22
Ez pedig az én ajánlóm az első részről: http://olvassvelemolvassunkegyutt.blogspot.hu/2017/03/halott-baratnok.html

Marosi Katalin: Mesélj magadról!
Talán meglepő, de nem nagyon szeretek magamról beszélni. Röviden nagyon nehéz összefoglalni mindazt, amit egy emberről – rólam – tudni érdemes. Ami esetleg érdekes lehet az az, hogy a legtöbb olyan emberrel szemben, akinek megjelent már egy vagy kettő, esetleg több könyve is, én nagyjából három évvel ezelőttig nem gondoltam volna, hogy valaha író válhat belőlem.

MK: Mi motivált arra, hogy írni kezdj?
Mindig is kavarogtak történetek a fejemben, de nem volt bennem a késztetés azokat átadni másoknak, csak a magam szórakoztatására találtam ki mindenfélét. Aztán hirtelen ez megváltozott és szerettem volna, ha nem csak én ismerem az általam elképzelt szereplők életét és a történeteiket. Korábban jóval kevesbb időm és lehetőségem volt olvasni, talán a rengeteg könyvvel, amit az elmúlt években olvastam, kialakult bennem az igény, hogy megismertessem a képzeletem szüleményeit az olvasókkal.

MK: Mi alapján választasz témát?
A fikció és azon belül a krimi mindig is közel állt hozzám, így nem volt kérdés, hogy az első könyveim krimi témájúak lesznek. Jelenleg dolgozom egy nem krimi műfajú kéziraton, azt a munkahelyeimen tapasztalt élmények ihlették. A környezet, a főhősök, a helyszínek és az események mind azt tükrözik vissza, ahogyan én és a hozzám legközelebb állók látják a világot. Ha valami nagyon foglalkoztat, azt leírom.

MK: Ki a kedvenc szereplőd a saját regényeidből? Miért pont ő?
Most éppen Bömbi. De, ez folyton változik. Számomra az a jó könyv, ahol a karakterek fejlődnek, időnként hátrapillantva, a múltukból tanulva haladnak előre. Néha a jó utat választják, néha a rosszat. Valamikor én választok helyettük, de a legtöbbször olyan, mintha valaki fogná a kezemet és eldöntené helyettem, hogy bizonyos szereplők mit csináljanak. Ilyenkor én is kíváncsian várom, milyen emberré válnak, előfordulhat, hogy aki korábban szimpatikusnak tűnt, egy idő után már nem az.

MK: Ha már a regényeidnél tartunk, szabad esetleg megtudnunk, hogy végül miért nem az Álomgyár kiadó gondozásában jelent meg a Halott barátnők folytatása, hanem inkább az interneten lett elérhető?
Ennek két oka van, az egyik tisztán anyagi, míg a másik inkább érzelmi.A könyvkiadásnak sajnos rengeteg költsége van, amit az író megelőlegez és a könyveladások során vagy visszakapja, vagy nem. Egy kevésbé ismert író esetében, mint amilyen én is vagyok, a kiadások és a bevétel köszönőviszonyban sincsenek egymással. Az első könyvem kiadási költségeire évekig spóroltam, sajnos a másodikra már nem jutott elég. Az anyagi lehetőségeimtől függetlenül, szerettem volna, ha az olvasók, különösen azok, akik végigizgulták az első részt és már alig várták, hogy választ kaphassanak a megválaszolatlan kérdésekre, minél előbb megismerhessék a történet folytatását. Szerencsére, a mai világban gyakorlatilag nulla anyagi ráfordítás mellett az internet lehetőséget ad erre, aminek nagyon örülök.

MK: Mit javasolsz a kezdő íróknak? Neked miképp zajlott az első időszak?
A második könyvem után, nem nagyon merek még jótanácsokat osztogatni, csak arról tudok nyilatkozni, amit én átéltem. Mindenféleképpen jó ötlet volt először egy független féllel átolvastatni a kéziratot, majd egy szerkesztő segítségét kérni. Ő rengeteg jótanácsot adott, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok. Ahogy említettem, a könyvkiadással kapcsolatban nem szabad elfelejteni az anyagiakat sem, érdemes azzal is számolni, hogy az ember spórolt pénze hány kötetre elég.
Ha valaki úgy érzi, hogy számára az egyik legfontosabb a tartalom mellett a borító kinézete, akkor mindenféleképpen végezzen el egy gyorstalpaló photoshop tanfolyamot. Nekem sajnos rossz tapasztalatom volt a borítókészítéssel kapcsolatban, de általánosítani nem szeretnék. Jó, ha az ember tudja, mi az, ami tényleg lehetetlen kérés és mi az, ami csak szimplán nem készül el.

MK: Melyik a legkedveltebb történeted, ami az íráshoz, az olvasóidhoz, könyveidhez fűz?
Néhány hónappal ezelőtt ellátogattam üzleti céllal a munkahelyem egyik partneréhez, ahol az üzleti tárgyalás után, hirtelen előkerült a könyvem egyik példánya és arra kértek, hogy dedikáljam. Véletlenül fedezték fel a neten, hogy írtam egy könyvet, megvették, iziben elolvasták és rengeteg, rengeteg érdeklődő kérdést tettek fel. Ez nagyon jól esett. Remek érzés visszajelzést kapni a könyvemről és még jobb érzés tudni, hogy az olvasókban kérdések merülnek fel a sztorival, a főhősökkel, és magával az alkotás folyamatával kapcsolatban.

MK: Köszönöm az interjút.

Nagyon szívesen :)

2017. december 5., kedd

Sors-Döntő #1

Fülszöveg: Evan Keller egy feltörekvő rock banda tagja, akinek meghiúsulni látszanak az álmai.
A teher, ami a vállát nyomja már túl sok neki. Segítséget kell kérnie, de ezt nem teheti meg nyíltan, mert az csak tovább rontana a helyzeten. Vajon megtalálja a megfelelő embert?
Haley Benett egy elszánt, makacs fiatal nő, aki bizonyítani akarja leendő hivatása iránti elkötelezettségét.
Egy hétköznapi történet, egy nem hétköznapi szerelemről. Egy kapcsolat, ami már az első személyes találkozó előtt elmélyül.
Két szív és egy nagy szerelem.
Vajon az egymás iránt érzett szerelmük elég erős ahhoz, hogy legyőzze az élet által eléjük sodort akadályokat? Megismerhetjük félelmeiket, küzdelmüket, kitartásukat és egymásba vetett bizalmukat.

Ebben a történetben bármi megtörténhet, hisz a sorsunkról mi magunk döntünk.

Könyvadatok:
Cím - Sors-Döntő
Szerző neve - Ella Steel
Oldalszám - 344
Kiadó - MyBook
Megjelenés - 2017

Értékelés: Először is nagyon köszönöm a szerzőnek a megtiszteltetést, hogy küldött nekem egy példányt a könyvből, és hogy elolvashattam! Aki a Sors-Döntő-t tartja a kezében. Az elején még érezni, hogy nagy valószínűséggel a szerző első könyve, de ez ebben az esetben egyáltalán nem zavaró. Egyszerű karakterekkel találkozunk, nem mindennapi problémákkal, ám mesébe illő az életük folytatása, miután elkezd helyreállni a rend.
De még ezen túl is rengeteg minden történik velük, és félelmetes gyorsasággal zajlanak az egyre nagyobb, és néhol rendkívül megrázó események.
Igazából, ha választani kellene a szereplők közül (és, hogy valamelyest róluk is beszéljek), nekem az igazi kedvencem Mr. Rock, akarom mondani, Evan Keller volt. Az elején a tipikus szívtipró szerepében tetszelgett, aztán egy rendkívül helyes pasit ismerhettünk meg a személyében, aki minden nő álma, de már egészen más szempontból. Egy olyan férfivé vált az olvasók szeme előtt, aki a párjáért képes lenne akár tűzbe menni is.
Összességében örülök, hogy olvashattam ezt a könyvet, és hogy már most megismerhettem a magyar irodalom új írónőjét. Igazi megtiszteltetés volt, és a könyv minden sorát szerettem. Bárkinek szívesen ajánlom.

Jobbra húzott történetek

Ekkor olvastam: 2018. december 27., 17:34 → 2018. december 30., 10:22 Fülszöveg: Szex, szerelem, Tinder. Erről a hármasról szól e...